A DEAC hozta a papírformát.
Pécsre utazott a DEAC, hogy a hazai siker után, idegenből is elhozza a bajnoki pontokat. A papírforma is a hajdúságiak mellett szólt, és ennek megfelelően, végig magabiztosan vezetve szerezték meg a győzelmet a szezon első idegenbeli találkozóján a kosárlabda NB I-ben.
A DEAC már az első negyedben komoly előnyre tett szert, köszönhetően a Tóth-Dzseletovics duónak, amely uralta a palánkok alatti területet. A pécsiek derekasan küzdöttek, egy percig sem adták fel, ám amikor "visszajöttek a meccsbe" egy jó peródusuknak köszönhetően, akkor a debreceniek megrázták magukat, és "helyreállt a rend".
Így végül magabiztos, 25 pontos győzelmet aratott a DEAC. Milenko Topics együttese két forduló után hibátlan a bajnokságban, pénteken az eddigieknél jóval nehezebb erőpróba vár majd ráj, hiszen az Alba Fehérvár látogat Debrecenben.
Férfi kosárlabda NB I/A, alapszakaszA Mikepércsi úton már dolgoznak is.
Pénzt fogadtak el.
Nem ez volt az utolsó ellenőrzés.
Kitüntették.
A harag vezérelte.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.05.29)