A DEAC visszatért a győzelmi útra.
A Főnix Csarnokban zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság miatt az eredeti időponthoz képest egy nappal korábbra került a bajnoki. A vendégek még mindig komoly játékerőt képviselnek, de nem a legjobb passzban érkeznek Debrecenbe, hiszen az előző fordulóban otthon kaptak ki a Körmendtől.
A legutóbbi két bajnokiját elvesztő, másodedző-váltáson átesett DEAC villámrajtot vett, Moody és Drenovac kosaraival 9-0-s rohammal lepte meg a Tisza-parti együttest, amelynek edzője már a 4. percben időt kért. A debreceniek azonban tovább robogtak, a szolnokiak pedig hat percen keresztül voltak meddők támadásban (7. perc: 22-6).
A második negyedben fordulat következett be: „tisztes” távolságra jött fel a Szolnok. Moddy játéka visszaesett, helyette Manigat és Drenovac tartotta a DEAC-ot, de csak annyira, hogy hét pont előny megmaradjon a nagyszünetre.
Kiegyenlített játékot és kevés pontot hozott a harmadik negyed. Tóth nagy küzdelme a palánkok alatt, illetve Moody asszisztjai hathatósan segítették a hazaiakat, hogy lépéselőnyben maradjanak, de a meccs nyílt maradt a befejező játékrészre.
A DEAC káprázatos védekezéssel sokkolta a szolnokiakat a finisben, így a vendégek minden erőfeszítésük ellenére sem tudtak felzárkózni. Hiába kért időt a szolnoki mester, a debreceniek kemény, de szabályos védőmunkája ellen nem volt mit tenni. Egy perccel a vége előtt Moody triplája már azt jelentette, hogy biztosan megvan a debreceni gőzelem.
A DEAC két vereség után tudott ismét sikeres lenni, és pozitív irányba terelte a mérlegét.
Férfi kosárlabda NB I., alapszakaszEzen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.10.01)