Az Elektromos-csarnokba szólította a kötelesség a DVSC női kézilabdacsapatát, amely a az NB I. utolsó előtti fordulójában az MTK vendége volt szerdán este. A két együttes februári összecsapása hatalmas küzdelmet hozott, és 29-29-es döntetlennel ért véget, ami nagyon fájt a debrecenieknek.
Most minden jel arra utalt, hogy sikerül visszaadni a fricskát a kék-fehéreknek a Népfürdő utcában, hiszen a hajdúsági együttes remek formában várta a szerdai találkozót: a Magyar Kupa Final Fouron, illetve május 22-én, a Ferencváros elleni bajnokin is remekül szerepelt a Kudor-csapat, míg az MTK három vesztes meccs után fogadta a Lokit, igaz, három élcsapattal találkozott (Siófok, Mosonmagyaróvár, Győr).
A DVSC a várakozásoknak megfelelően, rendkívül agilisan és összeszedetten kézilabdázott a fővárosban, a félidőben kettővel vezetett, a végén három góllal nyert, köszönhetően annak, hogy Kovács Anna tarthatatlannak bizonyult. Így a két csapat helyet cserélt egymással a tabellán. Amennyiben a Loki május 30-án, vasárnap a Vácot legyőzi hazai pályán (16 óra, tv: M4Sport, élő), úgy az ötödiknél rosszabb nem lehet, ami EHF-kupa selejtezőt ér őszre.
Női kézilabda NB I., 25. forduló:Az állás
Két vidéki banda csapott össze.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.26)