Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Beperli a Magyar Kézilabda Szövetséget Kim Rasmussen

| 2020. 04. 14. | 20:03:00
A dán edző korábban egy sajtótájékoztatón káromkodott, ezért felfüggesztették.
Beperli a Magyar Kézilabda Szövetséget Kim Rasmussen
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A magyar női válogatott korábbi szövetségi kapitánya az M4 Sport érdeklődésére azt mondta, az MKSZ „megpróbál kibúvót keresni” a szerződése felmondása kapcsán, ezért viszi bíróságra az ügyet. „Nem akartam ezt tenni, de ezt az egy járható utat hagyták nekem” – fogalmazott Rasmussen, aki nagyon sajnálja, hogy a szövetségnél nem voltak vele elég türelmesek, így pedig nem tudta befejezni a megkezdett munkát. – Elsősorban jogilag számítottam volna nagyobb támogatásra, ugyanis amit a nemzetközi szövetség és Hasszan Musztafa elnök tett velem, az nem történhetett volna meg. Az ellenem hozott intézkedések sehol nincsenek benne a szabálykönyvben – utalt a 47 éves dán edző a decemberi világbajnokságra. Akkor a románoktól elszenvedett vereséget követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a játékvezetők és a zsűri személyes támadást intézett ellene, kijelentése miatt pedig a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottsága felfüggesztette, az etikai bizottság kezébe utalva az ügyet.

Rasmussent később – már a magyarországi menesztése után – másfélmillió forintra büntették és visszamenőleges hatállyal két hónapra eltiltották, utóbbi így már le is járt.

– Elvittem a balhét, soha senki ilyen magas pénzbüntetést nem kapott még, de már továbbléptem. Ezt az egész drámát meg lehetett volna előzni – mondta a korábbi szövetségi kapitány, aki elárulta, közel áll egy európai klubcsapattal a megegyezéshez, így hamarosan ismét visszatér a pálya mellé és újra vezetőedző lesz.

Az MKSZ-től Pálinger Katalin alelnök ugyancsak az M4 Sportnak úgy nyilatkozott, furcsállja a korábbi kapitány szavait, ugyanis az ő hibájából állt elő az a helyzet, ami miatt a szövetség lépéskényszerbe került. – A négyéves ciklus legfontosabb tornája előtt álltunk, hiszen akkor még úgy volt, márciusban olimpiai selejtezőt vívunk – emlékezett vissza Rasmussen januári menesztésére Pálinger. Meglátása szerint, bár felvet kérdéseket, hogy jogilag támadható lett volna-e az IHF döntése, a tény, hogy a szervezet legmagasabb döntéshozó szerve, a végrehajtó bizottság határozott a dán edzőről, „elég hangsúlyos”. – Nem volt más választásunk – jelentette ki a kapitány elküldésével kapcsolatban. A perrel kapcsolatban elmondta, nem szeretne jogászkodni, de a szerződés nem tartalmazta, mi a helyzet akkor, ha egy edzőt felfüggesztenek, így nem tud a válogatott rendelkezésére állni. – Próbáltunk kompromisszumos megoldást találni, Kim azonban egyből ügyvédekkel akart tárgyalni, így nem is tudtunk beszélni a részletekről – jelentette ki Pálinger, aki bízik abban, hogy minél előbb megoldódik az ügy.

[Beillesztett cikk: Lapátra tették a magyar válogatott szövetségi kapitányát]

További híreink
Fontos debreceni pontok idegenből
Fontos debreceni pontok idegenből
Végre ismét nyert a DEAC.
Kupadöntős a DVSC, jöhet a Győr!
Kupadöntős a DVSC, jöhet a Győr!
Magabiztos győzelem az MKC ellen, de elvesztettük Jovovicsot.
A papírorma kupadöntőt ígér a debrecenieknek
A papírorma kupadöntőt ígér a debrecenieknek
A bajnokságban két sima Loki-siker született.
Megszorítani sem tudták a DVSC-t Kisvárdán
Megszorítani sem tudták a DVSC-t Kisvárdán
A csapat továbbra is megbízható, stabil formát mutat.
Főtámogatót vált a DVSC
Főtámogatót vált a DVSC
Szolgáltató céggel kötött névszponzori szerződést a kézilabda klub.
A Mosonmagyóvárt is elintézte a DVSC
A Mosonmagyóvárt is elintézte a DVSC
Újabb nagy lépés a bajnoki érem felé.
Kézi-EB: megvannak a magyarok csoportellenfelei
Kézi-EB: megvannak a magyarok csoportellenfelei
A közelben, Debrecen testvérvárosában szerepelnek a mieink.
Debreceniekkel elődöntős a magyar válogatott
Debreceniekkel elődöntős a magyar válogatott
Norvégiával találkozik az döntőbe jutásért.
Kemény csatát vívott a DVSC Szombathelyen
Kemény csatát vívott a DVSC Szombathelyen
Az utolsó tíz perc döntött a bajnoki pontokról.
Európai ifjúsági kézilabdaliga: négy között a Debrecen
Európai ifjúsági kézilabdaliga: négy között a Debrecen
Magabiztos győzelmeket aratott a csapat.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Korán búcsúzott a debreceni vívó
Korán búcsúzott a debreceni vívó
Az első fordulóban kikapott.
Két keréken és íjjal ünnepeltek Sárrétudvariban
Két keréken és íjjal ünnepeltek Sárrétudvariban
A faluban a mozgás és a közösség állt a május elsejei programok középpontjában.
Oldtimerek gördültek Biharkeresztes utcáin
Oldtimerek gördültek Biharkeresztes utcáin
A veterán járművek felvonulása után kiállítás, zene és közösségi program várta az érdeklődőket.
Lottó: közel a félmilliárdhoz
Lottó: közel a félmilliárdhoz
Sok pénzt ér az öttalálatos szelvény.
Gazdaság
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Van, ahol az első hónapokban már látványos eredményeket fognak elérni - ígéri.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés