Távcsővel az Uránuszt is láthatjuk.
Március 23-án és 24-én az éjszakai égbolt három legfényesebb égiteste, a Hold, a Vénusz és a Jupiter formáz szabad szemmel is könnyen megfigyelhető együttállást az égen – közölte az MTI-vel a Svábhegyi Csillagvizsgáló március 17-én.
A közlemény szerint a Vénusztól 5 fokra járó Uránusz is "beáll a sorba", bár a bolygót csak távcsővel lehet majd megpillantani.
Az égitestek megfigyeléséhez nem kell semmilyen segédeszköz, elég, ha a kitakarástól mentes nyugati égbolt felé tekintünk. A március 23-i együttállás 18:30 perckor lesz jól látható. A halványabb Jupiter 6 fokkal, az éppen kétnapos holdsarló 17 fokkal, a Vénusz pedig 26 fokkal jár majd a horizont fölött. Március 24-én a holdsarló feljebb emelkedik, már a Vénusznál is magasabbra ér. Érdemes lesz az együttállást az egyre sötétedő égen tovább követni, mert egyre szebb részletek bukkannak majd fel. A háromnapos holdsarlón felbukkan a hamuszürke fény, az éjszakai oldal halvány derengése. Egy kézi kistávcsővel nem csak a holdtengereket lehet majd megfigyelni a Hold megvilágítatlan oldalán, de kis szerencsével még a holdsarló csúcsáról látszólag elváló világító krátercsúcsok is láthatóak lesznek. A holdsarlótól 3 fokkal balra fölfelé irányítva kézitávcsövünket, az Uránusz bolygót is megpillanthatjuk egy zöldes színű, halvány csillagként – írták.
Az égitestek együttállásáról részletes blogbejegyzés olvasható a Svábhegyi Csillagvizsgáló Univerzum hírei blogoldalon.Két vidéki banda csapott össze.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.28)