Többek között 37 orvos ellen emelhetnek vádat

A nyomozók 77 embert gyanúsítanak vesztegetéssel és költségvetési csalással. Az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) és több vármegyei rendőr-főkapitányság eljárást folytat a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) jogosulatlanul visszaigényelt állami támogatásokkal kapcsolatban. A cipős ügyként elhíresült nyomozás 2022 őszén indult a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján.
Ezzel az ügycsoporttal összefüggésben kezdett nyomozni a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság is egy békéscsabai cégnél.
A gyanú szerint a kft. ortopéd orvosokkal együttműködve gyógyászati segédeszközökre kiírt fiktív vényeket nyújtott be a NEAK-hoz, majd jogosulatlanul visszaigényelte az állami támogatásokat, és ezzel megkárosította a költségvetést. A csalásban közreműködő orvosok jogtalan előnyben részesültek a cégtől. Míg a végtagprotéziseket kiíró orvosok, ha a betegek a felírt terméket a cégnél vásárolták meg, vényenként 20–40 forint közötti összeget kaptak. A cég dolgozói kihelyezett rendeléseket tartottak idősotthonokban, óvodákban, iskolákban, csökkentett munkaképességűeket foglalkoztató cégeknél, nevelőszülői hálózatoknál, valamint fogyatékkal élők bentlakásos intézményeinél. Az ott dolgozók vényfelírás esetén termékenként 1000 forintot kaptak a kft.-től.
A kiterjedt nyomozás adatai szerint a receptek legnagyobb része C2 típusú, deformált lábra készített ortopéd cipő volt, valamint ülőkorzett. Később pedig, a szigorúbb felírási szabályok bevezetése után a cég inkább már legnagyobb számban a Boston típusú gerincortézisek után igényelt vissza támogatásokat. A kft. a törvényi tiltás ellenére elengedte a segédeszközök önrészét. Az évek során több mint 4,5 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek.
A hajdú-bihari nyomozók most fejezték be a vizsgálatot. Összesen 77 gyanúsítottal szemben javasoltak vádemelést. Köztük 37 orvos, 31 cégalkalmazott és 9 intézményi dolgozó van. Az ügyiratban 706 vesztegetés, 94 vesztegetés elfogadása és 9 költségvetési csalás szerepel.
















































