Tiszta horror: a szaporodáshoz kell a vérünk
Nagy Antal entomológus, DE-MÉK Növényvédelmi Tanszékének szakembere szedte össze hazánk leggyakoribb rovarait. A támadásukra tavasztól őszig számíthatunk.
A szúnyogok számos faja fogyasztja melegvérűek, így az ember vérét. A hazánkban leginkább elterjedt és a szúnyogcsípések többségéért felelős faj a gyötrő szúnyog. A lárvák vízben fejlődnek. A nőstények, melyeknek a peterakáshoz vért kell szívni, leginkább alkonyatkor támadnak, de erdőkben egész nap számítani lehet a csípéseikre. Kitartóan és jól repülnek.
A másik gyűlölt rovar a legyek csoportja. A pőcsikek (pl. esőthozó- és egyfoltos pőcsik), a bögöly (pl. marhabögöly) és a kullancslegyek jelenlétére erdei tisztásokon, vagy legelők, rétek közelében számíthatunk. A nőstényeknek ezen fajok esetén is vért kell szívniuk a peterakáshoz. Bár az említett fajok döntően a legelésző állatokat támadják, különösen száraz, meleg időben az emberre is rátámadnak. Igen jó repülők, az „áldozatot” igen gyorsan lepik meg és leszállva azonnal fájdalmas szúrást ejtenek. Rendszerint igen erőszakosak többször támadnak, nehezen lehet tőlük megszabadulni. A gyors vérszívás érdekében a szúráskor befecskendezett nyál vérbőséget okoz. A szúrás helyén keletkezett duzzanat gyakran csak több nap elteltével oszlik el. Az említett három csoport közül legritkábban a kullancslegyek támadnak emberre. Ha ruhánkra, testünkre repül, igen nehezen szabadulhatunk meg tőle. Az állat teste ugyanis igen kemény, egyszerűen lecsapni nem lehet – csak körömmel nyomható össze –, elhessegetve újra támad.
A méhek és a darazsak a legveszélyesebbek
A hártyásszárnyúak közül leginkább a méhek és a darazsak (pl. házi méh, német-, francia- és lódarázs) csípése okozhat kellemetlenséget. Az ide tartozó fajok a fullánkjukkal, illetve az ahhoz kapcsolódó méregmiriggyel okozhatnak csípéseket. Egy-egy csípés rendszerint még nem de több csísak a legveszélyesebbekpés már jelentős veszélyt hordozhat. A csípés éles fájdalommal jár, az érintett terület megdagad, elszíneződik (először kivörösödik, majd kifehéredik). A duzzadást – amely vizenyőképződéssel is jár – a sebbe juttatott méreganyag okozza.
A magányos táplálkozó egyedek csak akkor támadnak, ha megfogjuk, megzavarjuk őket. Ezzel szemben a fészkek környékét hevesen védelmezik. Itt megzavarva csoportosan támadnak az emberre. Ilyenkor egyszerre több csípést is elszenvedhet a hívatlan vendég, aminek már súlyosabb következményei is lehetnek, különösen a nagyobb termetű lódarázs esetén. A darazsak a méhekkel ellentétben – melyek nem tudják kihúzni a fullánkjukat szúrás után – egymás után többször is szúrhatnak. Dr. Gönczi Ferenc főorvos, a Kenézy-kórház allergológusa elmondta: a rovarok közül a méh-és a darázscsípés okozhatja a legnagyobb problémát. Aki erre allergiás, perceken belül életveszélybe kerülhet, ha megcsípi egy rovar. Az ilyen betegeknek két választásuk van: lehet kapni automata rugós injekciót, amit a TB nem támogat, több tízezerbe kerül. Ezzel könnyen és gyorsan beadhatja magának az ellenszérumot. A másik a hagyományos injekció, amit magánál hordva csípés esetén másodpercek alatt össze kell szerelni, és be kell adnia az injekciót. Itt gondot okozhat, hogy pánikba eshet a beteg, így a Kenézyben nagyon alaposan begyakorolják a mozdulatsort, nehogy éles szituációban gond legyen. Aki nem tudja, hogy túlérzékeny a csípésre, akkor hívjon azonnal orvost, mentőt, ha az alábbi tüneteket tapasztalja a méhcsípés után: izzadás, vérnyomásesés, rossz közérzet, kiütés, ödéma, akár asztmás roham. Ez a reakció bármikor kialakulhat, még a méhészeknél is, akiket rendszeresen ér csípés. Már rovarallergiára nem igazán van példa, csak elvétve. A főorvos praxisában is mindössze egyetlen kisgyerek van, aki a molylepke hímporára mutat komoly reakciókat.
Csípnek, de ártalmatlanok
A poloskák jelentős része növényi nedvekkel táplálkozik, azonban akadnak parazita és ragadozó fajaik is. Szabadban leginkább a viszonylag nagytermetű gyilkos poloskák csípésére számíthatunk. Ezek az állatok réteken, különböző nyílt területeken élnek és viráglátogató rovarokat és rovarlárvákat fogyasztanak. Megzavarva őket szipókájukkal kellemetlen, fájdalmas csípést okoznak az óvatlan embernek.
A hazánkban élő pókfajok, bár alkalmanként okozhatnak csípéseket – hírükkel és a közhiedelemmel ellentétben –, nem jelentenek komoly veszélyt ránk nézve. Még a nagyobb termetű keresztes pókok, vagy a viszonylag erős méreggel rendelkező búvárpók csípése sem tekinthető súlyosnak. Az említett fajok csak akkor támadnak (csípnek) meg bennünket, ha megfogjuk, vagy közvetlenül megzavarjuk őket.
Spéci módszerrel dolgoznak
Az atkák rendjébe tartozó kullancsok a madarak és az emlősök vérét szívják. Támadásuk a közvetlen csípés okozta kellemetlenségeken kívül (viszketés, fájdalom) további veszéllyel is járhat. A kullancsok számos emberre és/vagy háziállatokra veszélyes kórokozó (vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás, Lyme-kór stb.) köztes gazdái, illetve hordozói. Az embert is megbetegíteni képes fertőzött kullancsok aránya csak ezrelékben fejezhető ki. Az erdőn, mezőn tartozkodók és a háziállatok is ki vannak téve a fertőzés veszélyének.
Ezek a nagy testű atkák a másfél két centiméteres nagyságot is elérhetik. Meleg, napos időben leginkább az erdőszéli bokrokon és magas fűben a növények tetején tanyáznak, onnan másznak áldozatuk testére. Speciális alakulású szájszervük segítségével beakadnak a gazda bőrébe és mintegy rögzítik magukat. A nagy melegben és hideg időben az erdőbe, illetve az avarba, talajrepedésekbe húzódnak vissza.
CzA
