Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Robbanás okozhatta a budakeszi halálos háztüzet

MTI | 2026. 02. 13. | 15:50:09
Az épületben valószínűleg a gázvételezés sem volt szabályos.
Robbanás okozhatta a budakeszi halálos háztüzet
Az épületből több gázpalackot is kihoztak (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az elsődleges vizsgálatok szerint valószínűleg az egyik szobában történt robbanás okozhatta a Budakeszin február 13-ra virradóra történt háztüzet, aminek következtében négyen elhunytak, és legalább huszonheten megsérültek.

Az ügyben büntetőeljárás indult – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján. Beluzsárné Belicza Andrea azt mondta: már az elsődleges vizsgálatok és meghallgatások során kiderült, hogy valószínűleg az egyik szobában történt egy robbanás, és attól keletkeztek a lángok. Azt, hogy pontosan mi és hogyan okozta a tüzet, majd csak a tűzvizsgálat után tudják megmondani – tette hozzá.

Az elsődleges vizsgálatok rámutattak, hogy az épületben több szabálytalanság mellett valószínűleg a gázvételezés sem volt szabályos.

Közveszélyokozás miatt indult büntetőeljárás – közölte a szóvivő. Beluzsárné Belicza Andrea kérdésekre válaszolva elmondta, az elsődleges adatok szerint az érintett épületben – ami munkásszállónak is nevezhető – negyvenheten tartózkodtak. Az MTI kérdésére jelezte: mindannyian magyar állampolgárok.
A szóvivő elmondta: a tűz következtében huszonheten sérültek meg. Az elsődleges adatok szerint tizenöten szenvedtek könnyű, hárman súlyos sérülést, négyen jelenleg is életveszélyes állapotban vannak kórházban.

Jelenleg közös szemlét végeznek a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a katasztrófavédelem munkatársai. Az épület tulajdonosát, üzemeltetőjét még pénteken meghallgatják.

Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: a Zichy Péter utcába nagy erőkkel vonultak a tűzoltók. Több mint ötven hivatásos, valamint helyi önkéntes tűzoltó érkezett az esethez. A tűzoltók kiérkezésekor körülbelül 200 négyzetméteren égett a kétszintes épület felső része, továbbá a tetőtere.

A tűzoltók több vízsugár segítségével oltották el a tüzet, és az oltás során huszonhét embert menekítettek ki az épület égő részéből – közölte.

Csámpai Attila azt mondta: a hő hatására a tetőszerkezet beomlott, ezért csak centiméterről centiméterre haladhatott az átvizsgálás az épület felső részén. Keresőkutyát is igénybe vettek. Ennek során a romok között három elhunyt embert találtak. Öt PB-gázpalackot is találtak, és ezek közül az egyik a hő miatt fel is robbant. Több ipari gázpalack is volt az épületben, továbbá orvosi oxigénpalackokat is kihoztak az égő épületrészből.

Csámpai Attila tájékoztatása szerint a tűz nagyon gyorsan terjedt, hiszen az épület emeletén egy lakkozott, fával borított épületrész volt. Ezért is lehetett ilyen nagy intenzitású az égés – fűzte hozzá.

A sajtótájékoztató után érkezett a hír, hogy az egyik súlyos sérült a kórházban elhunyt. Ő a negyedik áldozat.

Hirdetés
További híreink
Tárkányi: a kormány szigorított a CATL-szabályokon
Tárkányi: a kormány szigorított a CATL-szabályokon
A debreceni politikus szerint példátlan szigor következik.
Toroczkai: Magyar Péternek fontosabb a beteges kéj
Toroczkai: Magyar Péternek fontosabb a beteges kéj
A Mi Hazánk inkább szakambert javasolt - így a pártelnök.
Magyar Péter az ellenzéki vezetőket ekézte
Magyar Péter az ellenzéki vezetőket ekézte
Sokatmondónak tartja, hogy nem fogadták el a meghívását.
Megkezdték a bárkák elsüllyesztését Paksnál
Megkezdték a bárkák elsüllyesztését Paksnál
Több mint 100 teherautó hordja a köveket.
A kormány felülvizsgálja a 3 százalékos lakáshitelprogramot
A kormány felülvizsgálja a 3 százalékos lakáshitelprogramot
A program rossz mellékhatásairól beszélt Vitézy.
Többeket felfüggesztettek a köztévénél
Többeket felfüggesztettek a köztévénél
Fizetesét kapnak, de nem dolgozhatnak.
Ismét emelkednek az üzemanyagárak
Ismét emelkednek az üzemanyagárak
Mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés következik.
Horvátország: 58 magyart kellett kimenekíteni
Horvátország: 58 magyart kellett kimenekíteni
A horvát hatóságok és a Vöröskereszt gondoskodnak az ellátásukról.
Pálinkafőzés: a NAV figyelmeztet
Pálinkafőzés: a NAV figyelmeztet
Magánfőzőként évente legfeljebb 86 liter párlat állítható elő jövedékiadó-mentesen.
Magyar Péter meghívását senki nem fogadta el
Magyar Péter meghívását senki nem fogadta el
Paksra invitálta a parlamenti pártok vezetőit.
Tárkányi: a kormány szigorított a CATL-szabályokon
Tárkányi: a kormány szigorított a CATL-szabályokon
A debreceni politikus szerint példátlan szigor következik.
Buszbaleset az M3-ason: több halálos áldozat
Buszbaleset az M3-ason: több halálos áldozat
Mezőkeresztesnél botrult fel egy lengyel turistabusz.
Toroczkai: Magyar Péternek fontosabb a beteges kéj
Toroczkai: Magyar Péternek fontosabb a beteges kéj
A Mi Hazánk inkább szakambert javasolt - így a pártelnök.
Magyar Péter az ellenzéki vezetőket ekézte
Magyar Péter az ellenzéki vezetőket ekézte
Sokatmondónak tartja, hogy nem fogadták el a meghívását.
Megkezdték a bárkák elsüllyesztését Paksnál
Megkezdték a bárkák elsüllyesztését Paksnál
Több mint 100 teherautó hordja a köveket.
A kormány felülvizsgálja a 3 százalékos lakáshitelprogramot
A kormány felülvizsgálja a 3 százalékos lakáshitelprogramot
A program rossz mellékhatásairól beszélt Vitézy.
Többeket felfüggesztettek a köztévénél
Többeket felfüggesztettek a köztévénél
Fizetesét kapnak, de nem dolgozhatnak.
Ismét emelkednek az üzemanyagárak
Ismét emelkednek az üzemanyagárak
Mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés következik.
Pálinkafőzés: a NAV figyelmeztet
Pálinkafőzés: a NAV figyelmeztet
Magánfőzőként évente legfeljebb 86 liter párlat állítható elő jövedékiadó-mentesen.
Magyar Péter meghívását senki nem fogadta el
Magyar Péter meghívását senki nem fogadta el
Paksra invitálta a parlamenti pártok vezetőit.
Kósa Lajost feljelentették a Legfőbb Ügyészségen
Kósa Lajost feljelentették a Legfőbb Ügyészségen
Sérelmezik, hogy a debreceni politikus neve a vádiratban még tanúként sem szerepel.
Alvó férfit fosztottak ki Debrecenben
Alvó férfit fosztottak ki Debrecenben
Két nő volt az elkövető.
Tizenhárom éves lányt „futtattak” Hajdúhadházon
Tizenhárom éves lányt „futtattak” Hajdúhadházon
Két év után jutott el az ügyészségig az ügy.
Ő lehet a Víztorony utcai tolvaj
Ő lehet a Víztorony utcai tolvaj
Jelentkezzen, aki felismeri! +Videó
A debreceni ALDI-ban lopott – keresik
A debreceni ALDI-ban lopott – keresik
Alkoholt vettmagához. +Videó
Rablás Debrecenben, fényes nappal
Rablás Debrecenben, fényes nappal
A rács mögött várja a további sorsát a tettes.
Gondosóra program: feljelentést tettek
Gondosóra program: feljelentést tettek
Hűtlen kezelés és a költségvetési csalás gyanúja miatt.
Több százerezer forintos biciklit lopott Debrecenben
Több százerezer forintos biciklit lopott Debrecenben
Nem sokáig élvezte a bringázás örömeit.
Két receptért húszezer forintot kapott az orvos
Két receptért húszezer forintot kapott az orvos
Vesztegetés miatt emeltek vádat.
Hirdetés
Hirdetés
Tárkányi: a kormány szigorított a CATL-szabályokon
Tárkányi: a kormány szigorított a CATL-szabályokon
A debreceni politikus szerint példátlan szigor következik.
Hirdetés
NB III.: a DEAC nyerte a debreceni rangadót
NB III.: a DEAC nyerte a debreceni rangadót
Női játékvezetők dirigáltak.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kozák Lucával hatodik a női 4x100-as váltó
Kozák Lucával hatodik a női 4x100-as váltó
A debreceni sprinter a harmadik ember volt a váltóban.
A bajnoki címvédő ellen javíthat a DVSC
A bajnoki címvédő ellen javíthat a DVSC
Debrecenben csapnak össze a nemzetközi porondtól búcsúzó csapatok.
Új közösségi térrel gazdagodott a Péchy
Új közösségi térrel gazdagodott a Péchy
Idén nyáron is építőtábor várta a debreceni szakközép diákjait.
Gazdaság
A kormány felülvizsgálja a 3 százalékos lakáshitelprogramot
A program rossz mellékhatásairól beszélt Vitézy.
Ismét emelkednek az üzemanyagárak
Mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés következik.
Pálinkafőzés: a NAV figyelmeztet
Magánfőzőként évente legfeljebb 86 liter párlat állítható elő jövedékiadó-mentesen.
A legjobb hajdú-bihari portékákat keresik
Idén is lehet pályázni termékdíjra.
Nettó 62 millióból korszerűsítik az álmosdi iskolát
Festenek, burkolnak, akadálymentesítenek.
Felújítaná légkezelő rendszerét az élményfürdő
Hűtőkörök és szerkezeti elemek korszerűsítésére várják az ajánlatot.
Támogatott tartalom
Extra segítség a téli tüzelő előkészítéséhez
Extra segítség a téli tüzelő előkészítéséhez
Hecht rönkhasító fejszés rönkhasítás helyett.
Galiba Gyermekfesztivál: hat nap, 91 program
Galiba Gyermekfesztivál: hat nap, 91 program
A családoké lesz a főszerep Debrecenben.
Minden készen áll az Aquaticum Fürdőbálra
Minden készen áll az Aquaticum Fürdőbálra
A kedvezményes jegyértékesítés már elindult.
Borok, ízek, dallamok Hajdúszoboszlón
Borok, ízek, dallamok Hajdúszoboszlón
Szeptemberben is érdemes ellátogatni a fürdővárosba.