Öt érdekesség Hollandiáról, amit valószínűleg te sem tudtál

Minden országnak megvannak a maga különlegességei, amik az ott élőknek talán természetesek, a külföldiek számára azonban meglepők, akár furcsák is lehetnek. Hollandiában sincs ez másképp. Míg a szélmalmokat, tulipánokat és fapapucsokat a világ minden részén a hollandokhoz kötik, vannak olyan érdekességei ennek a nemzetnek, amiket már kevesebben ismernek. Íme 5 tény Hollandiáról és a holland emberekről, amiket valószínűleg te sem tudtál eddig.
A narancssárga szín eredete
A spanyolok ellen vívott 80 éves háború idején Orániai Vilmos a nemzet vezetőjévé vált. Neve uralkodóházának eredetére utal, ősei ugyanis a német Oránia-Nassau fejedelemségekből származnak. Oránia neve hollandul Oranje – a szó pedig egyben narancssárgát is jelent. A lázadás idején a nemzeti egység és az uralkodó melletti hűség színe a narancssárga lett, a hagyomány pedig közel 400 évvel később, ma is él.
Nagyon sok medvecukor
Hollandiában az egy főre jutó átlagos medvecukor fogyasztás évente 2 kg, vagyis az ország éves fogyasztása eléri a 32 millió kg-ot! Ezzel toronymagasan világelsők az egyébként igen megosztó édesség fogyasztásában.
Hidak ezrei
Mindenki tudja, hogy Hollandia telis-tele van csatornákkal – ezeken pedig valahogy át is kell kelni! Csak a fővárosban 168 csatorna található, ezek fölött pedig összesen több mint 1200 híd ível át! És ez még csak Amszterdam!
Magas férfiak
A holland férfiak a legmagasabbak a világon. Átlagmagasságuk 183 cm, míg a nőké 171 cm. A tudósok mai napig nem tudják pontosan, mitől nőnek ekkorára a hollandok, de ami még érdekesebb: csak az elmúlt 200 évben 20 cm-rel növekedett a férfiak átlagmagassága!
Sokszínű társadalom
A holland társadalom 1/5 része az ország határain kívül született, vagyis betelepülőnek számít. Talán éppen ebből adódik, hogy a világon Hollandiában a legmagasabb az angol nyelvet beszélők aránya (nem angol anyanyelvű államok között). Emiatt az ország tökéletes választás lehet, ha az ember kipróbálná magát a külföldi életben!
A Covebo segítségével ez könnyebb lehet, mint valaha! Hollandiai munkaközvetítő cégként a Covebo állások tucatjait kínálja. A jelentkezés után munkatársaik felveszik veled a kapcsolatot, majd a megfelelő pozíció kiválasztása után meg is kezdheted a költözésre való felkészülést. A folyamat során végig segítséget kapsz: a magyar nyelvű szerződés megkötése után például már külföldi kapcsolattartók állnak majd melletted, akik segítenek a lakhatás, egészségbiztosítás, bankszámlanyitás kérdéseinek megoldásában.















