Méreggel álltak bosszút a Tócóskertben
Hírhedt ház a Derék utca 22., holott a kedélyek sokat csillapodtak az elmúlt években. A tízemeletes felső szintjein a debreceni szociális szolgálatok sok-sok éve kezdtek átmeneti szállást és családi otthont működtetni, olyan lakókat is beköltöztetve, akik nagy ívben tettek a békés együttélés, a rend, a tisztaság elemi szabályaira. Az utóbbi esztendőkben nagyjából sikerült megszabadulni tőlük. Talán ennek is köszönhető, hogy az épület egyik oldalát ma olyan gondozott park díszíti, amilyet bármelyik debreceni lakótelepen kalaplengetéssel fogadnának. Kár, hogy idillt mégsem festhetünk az örökzöldek és a virágos évelők köré. Történt ugyanis, hogy augusztusban a tujasort méreggel lepermetezték. Adjuk át a szót Nagy Sándornak, a kiskert gondozójának!
– Hetedik éve lakom itt, s ha régebben elő is fordult, hogy a ház portaszolgálata tetten ért egy-egy virágtolvajt, az utóbbi időben semmi probléma nem volt – mondja ő, hozzátéve, a szándékos károkozás egy anyagi vitával lehet összefüggésben. A tízemeletes házban élőknek ugyanis – miután a “vizesek" leolvasták a fővízmérőóra 2020. végi állását – lakásonként 3200 forint plusz költséget postáztak ki idén. Ez az összeg sokaknál annak ellenére kicsapta a biztosítékot, hogy hasonló fizetési kötelezettség szinte minden évben keletkezik. Most azonban aláírásgyűjtés indult azért – veszi vissza a szót Nagy Sándor –, hogy én álljak helyt ezért a költségért, mert a vizet, amit ki kell fizetni, én locsoltam el a kiskertben. – Több mint száz lakóból harminchat így gondolja az aláírások szerint. Én erre azt mondom, a felvetés teljesen életszerűtlen, ennyi vízbe a park megközelítőleg sem kerül – vág vissza a maholnap 80 éves férfi a kritikának.
Ha már beszélgetünk, magáról is mesél; kiderül, 35 évet élt a Hajdúsámsonhoz tartozó Martinkán kisállattenyésztőként, de a rendszerváltás környékén feladta. Önmagát rendszerető, fegyelmezett emberként írja le, akit a közösségi élet mindig vonzott. Az ezredforduló környékén részt vett a „Martinka Lakosokért” Egyesület létrehozásában, segédkezett a „Tiszta udvar, rendes ház” mozgalom helyi erősítésében, szerepet játszott a vezetékes telefonhálózat kiépülésében. Büszkén mutatja a 2008-as Martinkai Hírmondót, ami ugyan csak egyetlen számot ért még, de abban legalább megjelent egy cikke Emberhez méltón élni a XXI. században címmel.
– Az ide költözéskor úgy írtam alá az adásvételi szerződést a Cívis Ház Zrt-vel, hogy nem voltam tudatában a ház hírhedtségének. Utána már késő volt kihátrálni, így inkább szépen kialakítottam az új életvitelemet. A kert kapcsán ígértek ugyan támogatást, de egy-két lakó önzetlen segítségét leszámítva csak magamra számíthattam. Ám mostanáig így is szívesen csináltam – mutat rá.
A már említett tujákat a debreceni önkormányzattól kapta a ház, valamelyik év végén maradt a célra egy kis pénz a városgazdálkodási osztály büdzséjében, ennek folyományaként 36 tő érkezett. Ennek pont a harmada ment most tönkre.
Nagy Sándor az extra vízszámlán kívül még egy okot hoz fel bosszúállásra. Ő maga a Cívis Ház jóvoltából rendelkezik egy kis szerszámossal a házban, s ezt a helyiséget szerette volna elkérni tőle egy lakó bútorok tárolására. Nagy nem adta, mondván, nem ő rendelkezik a helyiséggel. Ekkor az illető megfenyegette, tudja, hogy „miként lehet megbosszulni” rajta, vágta az idős ember szeme közé. Szóval ez a másik eshetőség a tujapusztítás okára.
Végül: a pusztítás házbeli visszhangtalansága – egy-két sajnálkozást leszámítva – után Nagy Sándor úgy van vele, hogy ha lesz, aki fedezi a tujafák pótlását, akkor szívesen műveli a kertet tovább. Ha nem, akkor a szavaiból érezhetően nem erőlteti tovább. Bár ezt nehéz elképzelni róla. Főleg azt látva, milyen óvón közeledik a háznál lévő japán akácokhoz, amelyek szerinte – közterületen – csak itt nőnek és, ugye, a Csokonai Színháznál.
RaL
