Márpedig a farkas egye meg Piroskát!
Azóta a könyv gyerekkézbe került, és nehéz kiszedni belőle. Ezért kerestem újra a debreceni Pozsár Editet, aki 2010-től már a Móra Kiadó írója. Októberben jelent meg a Pepi kalóz és az elrabolt királylány című olvasás-tanulást segítő mesekönyv könnyed nyelvezettel, nagyobb betűkkel, kis méretben. A történet egy kalózdarázsról szól, aki megbízatást kap Züm-Züm királytól. A könyv a Már tudok olvasni sorozat első tagja. Ez a sorozat régen is létezett, sokak örömére most felújították. Továbbra is ír kicsiknek, mellette az ifjúságnak regényeket . A felnőttirodalom terén is vannak tervei.
Cívishír: – Miközben a tévé ontja az erőszakos rajzfilmeket, komoly mozgalom munkálkodik azon, hogy például a Piroska és a farkasban ne egye már meg a galád ragadozó a szereplőket, mert az brutalitásra neveli a gyerekeket. Mit gondol, jó megoldás beleavatkozni a klasszikusokba? Ön milyen gyermekpszichológiai elvek mentén ír?
Pozsár Edit: – Néhány éve magam is azokat a meséket kedveltem, amelyek nem töltötték el félelemmel a gyermekeimet. Abban a korban voltak, amikor inkább a hétköznapokról szóló történeteket hallgatták szívesen, ekkor született a Hol nyílik a boldogságvirág? című könyvem. Ebben az időben a gyermekeim maguk költötték át a túlzottan félelmetes történeteket. Így aztán nálunk nem volt lehetősége a farkasnak, hogy felfalja szegény nagyit, mert hamarabb lett belőle pihe-puha farkas-szőnyeg a nagyi ágya előtt. Mókás volt, ahogy átköltötték, mégis azt gondolom, nincs szükség beavatkozni a már egyszer jól megírt klasszikusokba. Az, hogy gyermekünk el tudjon valamit képzelni, szélsőségekre van szüksége. Ilyen szélsőségek a gonosz és a jó; a nagy és a kicsi; a szép és a csúnya. A gyermeknek lehetőséget adnak megtanulni, hogy a jó a rossz nélkül nem létezik, és hogy milyen fortélyokkal győzhető le a rossz. Támpontként szolgál a mese ahhoz, hogy az élet későbbi szakaszában sikeresen oldhassunk meg problémás helyzeteket. Fontosnak tartom, hogy a mesének legyen tanulsága, legyenek meg benne a nélkülözhetetlen mesei elemek és szórakoztasson.
Cívishír: – Az esti mesemondás fontos eleme maga a mese, de talán nem a leglényegesebbje. Együtt lenni, összebújni, rítust, ezáltal értéket, családot, biztonságot teremteni – mi a véleménye a mai, hazai mesemondási szokásokról? Mit kockáztat, akinek nincs ideje, vagy például ezt a bensőséges félórát bébiszitterre bízza?
Pozsár Edit:– A mese mindig kell. Kell akkor, ha fáj, ha rossz, ha fáradt, ha nem, ha kicsi vagy nagyobbacska. Nekünk, felnőtteknek is kell. Szokták mondani a szülők, hogy „még nem olvasok neki mesét, mert még túl kicsi”. Sosem kicsik a meséhez. Oda se neki, ha nem érti, mit mesélünk! Úgysem az a fontos, hanem mi vagyunk számára a fontosak. Az, hogy ott legyünk. Az, hogy lásson. Hogy hallja a megnyugtató hangunkat. Hogy közben simogatást és mosolyt kapjon. A mese több, mint egy kitalált történet. Varázslat, amit úgy is mondhatunk: kapcsolat. Kapcsolat két ember között. Az olvasó és a mesehallgató között. Hiszek ebben a kapcsolat nevű varázslatban, és abban, hogy a mesével valami mást is átadok. Működik is a varázslat, tapasztaltam, mert mesemondás közben a gyermekeimet elröpítem valahová. És működik, mert közben megállás nélkül kérdeznek. Beszélgetünk, van köztünk kommunikáció. Ez a kapcsolat alapozza meg a későbbi életüket. Aki bébisziterre bízza ezeket a pillanatokat, kimarad valami nagyon fontos dologból. Nem lesz ott a gyermek emlékeiben, amikor felnőttként örömmel idézhetné fel az együtt töltött időt. A ragaszkodás, a bizalom, a szeretet építőköve a mese, mint az együtt töltött idő egyik fontos eleme. Sosem felejtem el annak a kislánynak az arcát, akit a kórházban ismertem meg, amikor középső gyermekemet vittem mandulaműtétre. Ez a kislány sosem látott mesekönyvet. Rezzenéstelen arccal nézte, mit nézegetünk, miből olvasok. Nem volt az arcán csodálkozás, bánat vagy vidámság. Csak a lelki sivárság jelei. Persze, ennek nem csupán a mese és a játék hiánya volt az oka. Van a gyermekszegénységnek egy olyan fajtája, ami nem az étel, a pénz vagy a ruházat hiányában mutatkozik meg. Az is a gyermekszegénység példája, amikor a gyermek nem kap játékot, mosolyt, mesét, beszélgetést vagy érintést. Ez a boldogságtól való megfosztottság.
Cívishír: – Az emberi áron hozzáférhető gyermekkönyvek megosztják a szülőket. Szép, egyszerű képek, hozzá pedig néha rémesen bugyuta szövegek. Hogyan lehet megtalálni a gyerekkel az igazi hangot?
Pozsár Edit: – Rajtunk áll, milyen könyvet vesz a kezébe gyermekünk. Segíthetjük választását, hogy a későbbiekben is értékes olvasmányok kerüljenek a kezébe. Ugyanakkor figyelembe kell venni a téma iránti érdeklődését. Ha a gyermek a lovak iránt érdeklődik, biztos örülni fog, ha lovas könyvet veszünk neki.
Cívishír: – A mese lenyomatot képez(het) a gyerekben, igazodási pont lehet számára későbbi szituációkban, amikbe saját maga belekerül. Fantázia és valóság határát mikor és hol kell/lehet tudatosítani?
Pozsár Edit: – Szerintem nincs szükség tudatosításra. A gyermek saját maga jön rá egy bizonyos idő után, hol a határ fantázia és valóság között. Nagyobb óvodások már tudják, hogy otthon a kutyájuk sosem fog emberi nyelven megszólalni, mégis teljes átéléssel hallgatják a beszélni tudó állatokról szóló meséket. Elfogadják ezt a kettős létezést. Mindenesetre én híve vagyok a szárnyaló fantáziának, örömmel veszem, ha fantáziadús történeteket találnak ki a gyermekeim mese gyanánt.
Cívishír: – Olyan szívesen emlékszünk Süsüre, a Futrinka utcára, Vackorra – mi az érték- és időtállóság titka?
Pozsár Edit: – Az értékes történetek jó dolgokra nevelnek és akkor időtállóak, ha örökérvényű problémákra adnak választ. Számomra is kedves Süsü és a gyermekeim is szívesen nézték, ezért úgy gondolom, elismeréssel adózhatunk Csukás Istvánnak, Bálint Ágnesnek, Kormos Istvánnak. A gyermekkori olvasás rendkívül fontos. Ahogy megtanulja gyermekünk a betűket, olvasson csak! Ehhez azonban több kell, mint hogy az orruk alá gyömöszöljük a könyvet. Érdeklődésre van szüksége. Érdeklődő csak akkor lesz a gyermek, ha otthon is hagyománya van az olvasásnak, ha létezett a mese koragyermekkorban, ha nem tanítanak az általános iskola 1. osztályától informatikát, esélyt sem adva az olvasási vágynak, vagy ha nem ültetjük őket a televízió és a számítógép elé. Ha a gyermek életében fontos helye van a mesének, jól kommunikáló, kapcsolatteremtő felnőtté tud válni. Ha azonban számítógépen, televízión nő fel, nem lesz megfelelő kapcsolatteremtő képessége, kommunikációjában szegényes lesz. Mostanában kicsit nagyobb figyelmet szentelek a gyermekszegénységnek, fogyatékosságnak. Szeretnék egy novellagyűjteményt készíteni, ami csak ezzel a témával foglalkozik. Akármilyen furcsa, a vidámság, a nevetés ott is meg tud teremni, ahol az ember nem is gondolná.
Bereczki-Csák Helga
(Pozsár Edittel legközelebb a Sajtkukac Játszóházban találkozhatnak november 6-án 10 és 11 óra között, ahol Pepi kalóz fantáziavilágába kalauzolja a gyerekeket).
