Magzatkárosító anyag került a talajba az iváncsai akkumulátorgyárnál

Szennyezés, oldószer került a talajba az iváncsai akkumulátorgyár területén; a falu polgármestere azonnal elrendelte helyi kutak vizének bevizsgálását. Mindez a vezetékes ivóvizet nem érinti, az Ercsi felől érkezik csővezetéken.
A Fejér vármegyei település szeptember 4-én a közösségi oldalán azt írta: az Sk On akkumulátorgyár arról tájékoztatta Iváncsa község önkormányzatát, hogy
az üzem belső területén található monitoring kútban NMP-szennyezést (n-metil-2-pirrolidon) mutatott ki a gyár önellenőrző mérése.
Jelezték, az NMP olyan oldószer, amely a szervezetbe kerülve fejti ki káros, például magzatkárosító hatását.
Az MTI érdeklődésére Sáfár Gabriella jegyző elmondta: a gyár csütörtökön közölte az önkormányzattal, hogy augusztus 28-án fedezték fel a szennyezést, és azonnal értesítették a hatóságokat, amelyek a vizsgálatokat megkezdték. Hozzátette: ennél több információt a vizsgálatokról nem tudnak, a gyár még annyit jelzett feléjük, hogy a szennyező forrást megszüntették, minden olyan folyamatot leállítottak, amely további szennyezést okozhatna.
A jegyző beszámolt arról, hogy Molnár Tibor polgármester haladéktalanul elrendelte a falu valamennyi utcájában egy-egy fúrt vagy ásott kút vizének bevizsgálását. A mintavételt és a vizsgálatot független, akkreditált cégként a Bálint Analitika Kft. fogja elvégezni, annak teljes költségét az önkormányzat fizeti. "A gyorsaság és a helybeli lakosok egészsége fontosabb, mint a pénz" – jegyezte meg a jegyző, aki azt is elmondta, hogy a vízminták vizsgálatát, függetlenül a jövő heti mérések eredményétől, meg fogják ismételni egy hónapon belül.
A közösségi oldalon található bejegyzés szerint az akkumulátorgyár folyamatos tájékoztatást ígért az önkormányzatnak a kialakult helyzettel kapcsolatban, a településvezető ugyanakkor a környezetvédelmi hatóságtól is kért információkat a vizsgálat eredményéről. Mint írták, a vezetékes ivóvíz Ercsi felől érkezik csővezetéken, azzal nem lehet probléma.
Az SK On Hungary MTI-hez eljuttatott közleményében megerősítette a szennyezést, hangsúlyozva: a vállalati eljárásaiknak megfelelően azonnal meghozták a szükséges óvintézkedéseket, egyebek között a vonatkozó berendezések üzemeltetésének felfüggesztését. Mint írták, teljes mértékben együttműködnek a hatóságok vizsgálatában és az esetleges további intézkedésekben. "Őszintén sajnáljuk, ha ez az ügy aggodalmat okozott a helyi lakosok és a közösség, valamint az illetékes hatóságok és munkatársaink körében" – közölték.
Hangsúlyozták, hogy továbbra is a biztonságot és a környezet védelmét tekintik legfontosabbnak működésük során.





















































