Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Jelentősen javul Ferenc pápa állapota

MTI | 2025. 03. 13. | 08:06:04
A szentatya folytatja a légzési fizioterápiát.
Jelentősen javul Ferenc pápa állapota
A kórház előtt többen helyeztek el virágot, mécsest (Fotó: Vatican News)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ferenc pápa állapota stabil maradt, a tüdőröntgen javulást mutat, a klinikai kórkép azonban továbbra is összetettnek számít – közölte a Szentszék az orvosi vélemény alapján március 12-én este.

Az utóbbi negyvennyolc órára vonatkozó közlemény szerint Ferenc pápán kedden végeztek röntgenvizsgálatot, amely az utóbbi napokban regisztrált javulást erősítette meg.

"Mindez azt engedi feltételezni, hogy a tüdőgyulladás gyógyulást mutat" – hangzott el a szentszéki sajtóteremben. A katolikus egyházfő napközben továbbra is magas áramlású oxigénkiegészítést kap, éjszaka pedig úgynevezett nem invazív gépi ventilációval segítik. Folytatja a légzési fizioterápiát is.

Ez az első alkalom a pápa február 14-től tartó kórházi kezelése során, hogy az orvosok nem emelték ki, hogy nem bocsátkoznak jóslásba az egyházfő egészségi állapota alakulását illetően.

Ferenc pápa szerdán is egyenes internetes kapcsolatban követte a Vatikánban zajló nagyböjti lelkigyakorlatokat.
A következő orvosi közleményt a tervek szerint pénteken bocsátják ki.
Csütörtökön lesz a tizenkettedik évfordulója annak, hogy Ferenc pápa áll az egyház élén: 2013. március 13-án választották meg. A Szentszék hangsúlyozta, hogy nem szerepel a napirenden semmilyen rendkívüli esemény. A Vatikánban és az olaszországi templomokban a miséken emlékeznek meg az évfordulóról.

Azzal kapcsolatban, hogy I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka még korábban meghívta Ferenc pápát a legelső, Nikaiában tartott zsinat ezerhétszázadik évfordulójára május végén, a Vatikán hangsúlyozta, hogy a pápa útját nem mondták le, de egyelőre nem szervezik.

További híreink
Orbán Viktor Magyarország „köldökzsinórjáról”
Orbán Viktor Magyarország „köldökzsinórjáról”
A kormányfő a helyzetet súlyosnak értékelte.
Még négy napig lehet mozgóurnát kérni
Még négy napig lehet mozgóurnát kérni
A pusztán kényelmi okra vagy a munkavégzésre hivatkozó kérelmeket a választási irodák elutasítják.
Orbán Viktor rendkívüli védelmi tanácsot hívott össze
Orbán Viktor rendkívüli védelmi tanácsot hívott össze
Terroristaakciónak nevezte az akciót a VMSZ elnöke.
Választás 2026: 126 ezren már szavaztak
Választás 2026: 126 ezren már szavaztak
2022-ben egy héttel a voksolás előtt mintegy 65 ezer levélszavazatot adtak le.
Nagy szükségünk van a reményre
Nagy szükségünk van a reményre
Életünk tanúságtételével ünnepeljük a húsvétot - írja közleményében a MEÖT.
Magyar Péter Debrecenben zárja a kampányt
Magyar Péter Debrecenben zárja a kampányt
Április 11-én érkezik a városba.
Visszalépett Kunhalmi Ágnes
Visszalépett Kunhalmi Ágnes
Nem indul a választáson.
Puskás Ferenc unokája magyar állampolgárságot kapott
Puskás Ferenc unokája magyar állampolgárságot kapott
Az Aranycsapat egykori kapitánya 2006-ban hunyt el.
Orbán Viktor Magyarország „köldökzsinórjáról”
Orbán Viktor Magyarország „köldökzsinórjáról”
A kormányfő a helyzetet súlyosnak értékelte.
Orbán Viktor rendkívüli védelmi tanácsot hívott össze
Orbán Viktor rendkívüli védelmi tanácsot hívott össze
Terroristaakciónak nevezte az akciót a VMSZ elnöke.
Beadták az első oltást melanoma ellen
Beadták az első oltást melanoma ellen
A Neoonkovak vakcinát egy 60 éves orosz férfi kapta.
Harminc menekült esett bele a Szávába
Harminc menekült esett bele a Szávába
Csónakjaik felborultak a folyó horvátországi szakaszán. Mindannyiukat kimentették.
Európa saját kezébe venné az energiatermelést
Európa saját kezébe venné az energiatermelést
Ha a múlt hibáit megismételjük, akkor a válság válságot követ majd - véli az energiaügyi biztosa.
Trump 48 órás ultimátumot adott Iránnak
Trump 48 órás ultimátumot adott Iránnak
Becslések szerint 400 millió hordó olaj esett ki a lezárás óta a világpiacról.
Palesztinbarát szervezet gyújtogatott Csehországban
Palesztinbarát szervezet gyújtogatott Csehországban
Az izraeli fegyverek gyártásának kulcsfontosságú központját gyújtották fel.
Elhunyt Chuck Norris
Elhunyt Chuck Norris
Családja közölte a szomorú hírt.
Orbán Viktor: ha van olaj, van pénz
Orbán Viktor: ha van olaj, van pénz
Eredeménytelen volt az EU-csúcs.
Lejár a levélben szavazás regisztrálási határideje
Lejár a levélben szavazás regisztrálási határideje
A magyarországi lakcímmel nem rendelkezők voksolhatnak így.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tűz Józsán: több tűzoltóegységet riasztottak
Tűz Józsán: több tűzoltóegységet riasztottak
A debreceniek mellett a berettyóújfalui lánglovagok is oltják a tüzet.
Hirdetés
Hirdetés
 Mentőhelikoptert hívtak a sérülthöz a 4803-as útra
Mentőhelikoptert hívtak a sérülthöz a 4803-as útra
Derecske és Földes között történt.
Hármas karambol a 35-ös főúton
Hármas karambol a 35-ös főúton
Mentők, tűzoltók a helyszínen.
Gazdaság
Eszközökre és örökségre is jutott Esztáron
A bihari falu a Versenyképes Járások Program forrásából fejlesztette a konyhát, könyveket adott ki, és már a következő ütemre is készül.
Intézményfenntartásra és bérekre koncentrálnak Hosszúpályiban
Stabil, de szűk mozgásterű büdzsével vágott neki 2026-nak az agglomerációs település.
Összeomolhat az Aranybika-projekt?
Hatalomváltás esetén a fideszes debreceni képviselőjelölt sem bizakodó.
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Ajánlattételi felhívás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Csaknem száz borászat vár, hogy érezd a tavasz ritmusát.
E-számla kampány indul Debrecenben
E-számla kampány indul Debrecenben
Kedvezménnyel ösztönzik a lakosságot digitális számlázásra.
Stílus és funkcionalitás találkozása
Stílus és funkcionalitás találkozása
Nagyméretű kombi térkövek a modern környezetért.
Hirdetés