Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kórházba került Ferenc pápa

MTI | 2025. 02. 14. | 19:41:25
Több programját is lemondták.
Kórházba került Ferenc pápa
A római Agostino Gemelli kórház épülete (Fotó: MTI)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ferenc pápa a Vatikánhoz közeli Gemelli-klinikára ment kivizsgálásra, hörghurutjának kezelésére – közölte a szentszéki sajtóközpont. A szentszék által kiadott, immáron harmadik február 14-i közleménye szerint Ferenc pápán a kórházban szakorvosi vizsgálatokat végeztek, és kórházi környezetet igénylő gyógyszeres terápiát írtak elő számára.

Az első vizsgálati eredmények szerint az egyházfő légúti fertőzésben szenved, enyhe hőemelkedése van.

A pápa legalább hétfőig kórházban marad, miután a szentszék bejelentette, hogy az egyházfő összes programját törlik február 17-ig. A szentszék megjegyezte, a kórházi kezelést az indokolta, hogy az utóbbi napokban rosszabbodott a pápa hörghurutja. Matteo Bruni szentszéki szóvivő újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy Ferenc pápa "nyugodt, jó hangulatban van és néhány újságot is elolvasott" a kórházban.

Szombaton a művészeknek és a kulturális életnek szentelt jubileum kezdődik. A világ minden részéből érkezett résztvevőknek vasárnap a pápa helyett a kulturális és oktatási dikasztériumot vezető bíboros mutat be misét, és lemondták Ferenc pápa hétfőre tervezett látogatását is a Cinecitta római filmgyárba. A pápa a délelőtti audienciákat követően ment a klinikára, ahol már több alkalommal kezelték. A Vatikán egy hete közölte, hogy az egyházfőnek bronchitise van, és munkáját az apostoli paloták helyett a lakóhelyeként ismert Szent Márta-házban végzi.

Február 9-én, vasárnap Ferenc pápa nem tudta végigolvasni beszédét, amelyet másnak adott át arra hivatkozva, hogy még nem gyógyult meg teljesen. Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta többször járt betegként a Vatikán szomszédságában található, katolikus Gemelli-klinikán, amelyet a pápák kórházaként ismernek. 2021 és 2023 nyarán vastagbél-divertikulózissal műtötték meg, 2023 tavaszán pedig szintén légzőszervi megbetegedéssel szorult kórházi ellátásra.

A Gemelli-klinika tizedik emeletén található az úgynevezett pápai kórterem, amelyben II. János Pált és XVI. Benedek pápát is fogadták.

További híreink
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Magyar: megszüntetjük a Szuverenitásvédelmi Hivatalt
Magyar: megszüntetjük a Szuverenitásvédelmi Hivatalt
Ezzel spórolunk hatmilliárd forint közpénzt - írja a leendő miniszterelnök.
Mit tehetünk, ha a szomszéd telkén üvölt a zene?
Mit tehetünk, ha a szomszéd telkén üvölt a zene?
Nem egyszer, hanem szinte folyamatosan.
Érettségizők, kezdődik!
Érettségizők, kezdődik!
Országszerte 148 ezer diák nagy napja érkezik el. Szurkolunk!
Ruszin-Szendi: megkezdődött az átadás-átvétel
Ruszin-Szendi: megkezdődött az átadás-átvétel
A leendő honvédelmi miniszter azt mondta, rövid időn belül minden ügyet kivizsgálnak.
„Belőttek” a solymári óvodába
„Belőttek” a solymári óvodába
A redőnyt egy lövedék törte át – közölte a polgármesteri hivatal.
Nem május 1-jén nyit a fürdők többsége
Nem május 1-jén nyit a fürdők többsége
Ennek oka az energiaárak emelkedése.
Lottócsoda: minden nagynyertes jelentkezett
Lottócsoda: minden nagynyertes jelentkezett
A négy játéknak a főnyereménye nagyjából 8 milliárd forint.
Elérhetővé vált az otthon alkalmazható SMA-terápia
Elérhetővé vált az otthon alkalmazható SMA-terápia
Egyedi méltányossági alapon igényelhető.
Magyar találkozót kezdeményez Zelenszkijjel
Magyar találkozót kezdeményez Zelenszkijjel
A megbeszélés június elején lehet.
Hirdetés
Hirdetés
Elbuktak a debreceniek Kaposváron
Elbuktak a debreceniek Kaposváron
Nem jutottak be a legjobb négy közé.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Táncra perdültek a debreceniek
Táncra perdültek a debreceniek
Villámcsődület a város főterén.
Hirdetés
Hirdetés
Salakmotor: rangos verseny Debrecenben
Salakmotor: rangos verseny Debrecenben
Május 1-jén ismét felbőgnek a motorok.
Hirdetés
Hirdetés
Irodalom éjszakája: 25 szerző, 25 alkotás Debrecenben
Irodalom éjszakája: 25 szerző, 25 alkotás Debrecenben
Háromnapos rendezvénysorozat május végén.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Gazdaság
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.
Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Ismét rajtvonalhoz állnak a legkisebbek.
Nagy munka kezdődhet Vámospércsen
Kiírták a közbeszerzést.
Régi elvárás a Debreceni Köztemetőben
Megújulna a Tükörtó; a sírokhoz már a mobiltelefon is odavezet.
Téglás új szintre lépett
Piac, kerékpárutak és a települést elkerülő 4-es főút rajzolja át a város jövőjét.
Támogatott tartalom
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Így készítsük fel a fát a szezonra.
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Festmény- és műtárgyárverés Debrecenben.
Hirdetés