Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Jancsó 90: rendezőlegenda, ki hitet tett a marihuána mellett

| 2011. 09. 27. | 10:31:15
Budapest – Vácon 90 évvel ezelőtt született Jancsó Miklós, kétszeres Kossuth-díjas filmrendező, forgatókönyvíró. Budapest díszpolgárát köszöntsék (stílszerűen) Fényes szelek!
Jancsó 90: rendezőlegenda, ki hitet tett a marihuána mellett
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Érettségi után a pécsi jogi egyetemre iratkozott be, de diplomát Kolozsvárott szerzett 1944-ben. 1950-ben a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán szerzett diplomát. 1958-ban elkészítette első nagyjátékfilmjét A harangok Rómába mentek címen. A Szegénylegények című filmje volt az első, amire felfigyeltek a külföldi kritikusok. 1958-ban feleségül vette Mészáros Márta filmrendezőnőt. 1959-ben megismerkedett Hernádi Gyula íróval, aki attól az évtől állandó alkotótársa lett egészen az író 2005-ben bekövetkezett haláláig. 1968-ban Rómába költözött közel 10 évre kisebb-nagyobb budapesti megszakításokkal. Ebben az időben készítette A pacifista, a Technika és rítus és a Róma visszaköveteli Cézárt című alkotásait. 1970-ben színházi rendezőként is debütált a Huszonötödik Színház falain belül a Fényes szelek című darabjával. 1988 óta címzetes egyetemi tanár a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 1990 és 1992 között a Harvardon tanított.

Jancsó többször is kinyilvánította az SZDSZ iránti szimpátiáját. 1994-ben és 98-ban az SZDSZ országos listáján szerepelt. Ezenkívül támogatta a marihuána legalizálását. 2003-ban védnöke volt a Kendermag egyesület Engedd szabadon a kendert nevű rendezvényének.

Hirdetés
További híreink
Ifjú gitárművészek versenyeztek Debrecenben
Ifjú gitárművészek versenyeztek Debrecenben
Harmincadik alkalommal rendezték meg.
Hogyan tudnék élni nélküled? Egymillió!
Hogyan tudnék élni nélküled? Egymillió!
A magyarországi jegybevétel már több mint 2 milliárd forint.
Elhunyt a magyar filmművészet meghatározó alakja
Elhunyt a magyar filmművészet meghatározó alakja
Generációk filmes gondolkozását formálta.
Debrecen jószomszédi irigysége és szeretete
Debrecen jószomszédi irigysége és szeretete
A cívisváros évről évre jelen van programjaival a testvérvárosban.
Elhunyt a Jászai Mari-díjas színész
Elhunyt a Jászai Mari-díjas színész
Oszlopos tagja volt a teátrumnak.
Kiosztották a magyar Oscar-díjakat
Kiosztották a magyar Oscar-díjakat
A magyar filmek egyre több nézőt érnek el - hangzott el.
1865-2025: jubileum Debrecenben!
1865-2025: jubileum Debrecenben!
A jubileumi évadra több műfajból válogatott a színház.
Ő lehet a Vojtina Bábszínház új vezetője
Ő lehet a Vojtina Bábszínház új vezetője
Helyben és országosan is elismert szakember kaphat megbízást.
Vizsgamunkákból nyílt kiállítás Debrecenben
Vizsgamunkákból nyílt kiállítás Debrecenben
Az Új Városházán tekinthetők meg a végzős diákok remekei.
Nyugdíjba vonul Hajdúnánás híres szülötte
Nyugdíjba vonul Hajdúnánás híres szülötte
Debrecenben is játszott. A kortárs magyar film egyik sokat foglalkoztatott művésze.
Miért éppen Debrecen? – Dickmann Roland
Miért éppen Debrecen? – Dickmann Roland
A zenész és pszichológus válaszol. Zenekarával a fél világot bejárta, mégis úgy érzi, itt a helye.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vádemelés: csalás a biharkeresztesi lottózóban
Vádemelés: csalás a biharkeresztesi lottózóban
Egy férfi összejátszott az alkalmazottal.
Hirdetés
Hirdetés
Hajdúszoboszló is áldozata a viharnak
Hajdúszoboszló is áldozata a viharnak
Szinte nincs olyan utca, ahol nem dőlt ki fa - írja a polgármester.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nem csak természettudományi múzeum épülne Debrecenben
Gyűjteményi központot szeretnének az egyetemi innovációs parkba.
Megjelent Európában a bőrcsomósodáskór
Jelentős a betegség gazdasági kártétele.
Belvíz, bor és bölcsesség Hosszúpályiban
Zara András polgármester realista programot követ – közmunkától a borlovagokig.
CATL: átfogó vizsgálatot rendelt el a minisztérium
Munkaerőpiaci ellenőrzés kezdődik a kínai cég debreceni gyáránál.
A CATL munkaerőpiaci ellenőrzését kezdeményezi a város
Debrecen számára minden magyar munkavállaló fontos - írják.
Támogatott tartalom
Hajdúnánáson nem csak forintban számolnak
Hajdúnánáson nem csak forintban számolnak
A Bocskai korona nem nosztalgia – valódi pénz, valódi hatással.
Különleges strandvillamos közlekedik Debrecenben
Különleges strandvillamos közlekedik Debrecenben
A célállomáson kedvezményes strandbelépő vár!
Zsuzsi születésnap
Zsuzsi születésnap
Utazzon július 12-én, szombaton a Zsuzsi vonattal!
Szeptemberben lesz a Könnyek a vízben segélykoncert
Szeptemberben lesz a Könnyek a vízben segélykoncert
Az adományozás tovább folytatódik.
Hirdetés
Hirdetés