Hazudj még!

Aki különösebben nincs odáig a történelemért, mert idő előtt képes elveszíteni az érdeklődését a dolgok szövevényes szárazsága – mint politikai érdekek és túlerő, muníció és unásig megrajzolt bajtársiasság, térképek és poros csizmaszárak – közepette, annak számára is értékes képeket vonultat fel a második világháborúban szétbombázott országról az Apró mesék nyitánya. A legtöbbünknek erről az időszakról még van elbeszélt „hozománya”: (déd)nagyapáink ott lehettek a Don-kanyarban, hullott ki foguk, és csontos ujjaik között folyt ki az élet a rézbányákban, általuk generációk homlokára véste rá az emlékezet a szót: munkaszolgálat.

Nyomasztó örökséget támaszt tehát fel a Balázs Béla-díjas Szász Attila (A berni követ, Fél világ, Örök tél) rendezte mozi: a romok között éhezik a nép, üresek a csemegepultok, hiánycikk a hús, csak a remény eladó. Azt viszont mindenki megveszi. Az orosz frontról hazatérő Hankó Balázs (Szabó Kimmel Tamás) a még meleg, bűzlő pesti törmelékre gyöngyből épít virágzó üzletet: (ál)hírt hoz elveszett fiakról és rokonokról. Mivel elegáns és jól beszél, bármit elhisznek neki. A korabeli unokázós csalónak egy ideig jól is megy a bolt, aztán rajtakapják, szétverik a képét, így hát vidékre rohan. Még meg sem szárad a vér a szája szélén, amikor az erdei házikóban menedékre talál és egy nőre lel.

A bárányfoki vadonban szinte kínos, ahogy a János vitéz sztorija jön velünk szembe: csak itt Iluska a hétfői nagymosás ürügyén nem szennyest hozott a víz partjára, hanem egy egycsövűt. A vadász felesége (Kerekes Vica) akár vígözvegy is lehetne, ha biztosan tudnánk, hogy a vadász meghalt a keleti hadszíntéren. De nem tudjuk, mert akkor vége is lehetne a filmnek: Judit szívfájdalom nélkül megpihenhetne a sármos idegen mellkasán, de így marad egy kis izgalom. A hóba fagyott Oroszország borzalmairól életszerűen mesélő Hankó ettől fogva tesz róla, hogy a háború csak elnagyolt háttere legyen a filmnek: előtérbe lép a szerelmi szál, és az utolsó kockáig uralni is tudja azt.

Kerekes Vica és Szabó Kimmel Tamás úgy találkozik az erdőben, hogy szinte csak egy amatőr hiszi róluk, először látják egymást. A nő első nap a vacsoraasztalhoz engedi a vadidegent, másnapra meg már… máshova is. Való igaz: a nagy dolgok nem az idő függvényében dőlnek el, de a két főszereplő között valahogy minden túl gyors – Judit nem sokat dilemmázik, hiszen vagy a vele és a közös fiukkal is brutális férjét csalja meg, vagy a halottat. Mindkettő elég távol áll a bűntől. Hankó viszont olyan jó tróger maradhatna, ha nem szeretne bele ebbe a friss szépségbe, de beleszeret. Szóval egy kicsit még elnéztük volna a vívódást és a lelkiismereti tusát kettejük között és önmagukkal, de ezen a ponton a rendező sietősre veszi, hogy hangsúlyosabb legyen az ezt követő akció. A férj ugyanis hazatér. Hát persze, hogy haza. Csak már nem szarvasra megy, hanem a családjára.

A vadászt alakító Molnár Levente kifogástalan gonosz. Az a fajta, aki a nyers agressziót nem a harctérről hozta, hanem már eleve azzal ment oda. Tipikus hatalommániás:

akkor él, ha bánt, s miközben kizárólag nadrágszíjjal kommunikál, még nem tudja, hogy az ilyen emberek kivétel nélkül eltiport lelkek, akiknek csak csúnyán érhet véget a snittje. Bárhol is vannak. Bárhogy is hívják őket. Bárkit is szolgálnak.

A Junior Prima díjas Szabó Kimmel Tamás még mindig csak 35 éves, lehet belőle bármi, még egy új Cserhalmi is, de ha nem, akkor is a legjobb választás, ha valamilyen rámenős fa**fejet kell játszani, s ez nem volt másképp már a Társas játék című sorozat idején (2013) sem. Öntudatos alakítását csak az képes megnyirbálni, hogy gyengéi a nők, közülük is leginkább a Kerekes Vicák, akiknek jelenlétében mintha egy kissé bambává válna a tekintete.

És ezzel Kerekes Vicát meg is koronáztuk: az Apró mesék miatta jó film. Végig azt üzeni, hogy az elgyötört nő is nő, ami végül győzelmet arat majd a világ, de főként a saját körülményei felett. A férfiak nagy és magasztos küzdelmei ellenére a háborút végül ő nyeri.   

Az Apró mesék fordulatos, élvezhető mozi, amiben azzal együtt páratlanul szépek a képek, hogy szarvaszsigerelés is van benne. De a mondanivaló sem épp vértelen: a hazugságok természetének sokféleségén nem árt elgondolkodni, hiszen van, ami egyenesen életet ment. 

Bereczki-Csák Helga