Felverték az aszfaltot: javítást végeznek a Szoboszlói úton

Elkezdődött az aknafedlapok szintbe helyezése a Szoboszlói úton. Ahogy az a helyszínen készült felvételeinket is látszik, a Keleti sorig több helyen is felverték az aszfaltot.
Az ügy előzménye, hogy még tavaly novemberben levélben panaszkodtak a Cívishír olvasói, hogy a Szoboszlói út akkor leaszfaltozott szakaszán a fedlapok több helyen mélyebben vannak, mint az úttest. Volt, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy néhol még az is előfordul, az akna egyik fele az út szintje alatt, a másik pedig felette helyezkedik el.
Pár nappal később egy, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón aztán magát a polgármestert kérdeztük a problémáról. Papp László hangsúlyozta: a beruházó Építési és Közlekedési Minisztérium csak kifogástalan munka esetén veszi át a kivitelezőtől az átépített csomópontot és utakat, de ez Debrecen városának az elvárása is. A beruházás kivitelezője a HE-DO Kft.























































