
Orbán: „Megpróbáltak beszervezni, de ezt visszautasítottam”

Sikertelen beszervezési kísérletről és az őt, valamint családját érintő állambiztonsági megfigyelésről írt Orbán Viktor kedden a közösségi oldalán. A volt miniszterelnök dokumentumok megosztásával reagált Németh Miklós egykori kormányfő állítására, miszerint látta és olvasta Orbán ügynöki jelentéseit.
Orbán bejegyzése szerint sorkatonai szolgálatának első időszakában megpróbálták beszervezni, de ezt visszautasította, így a kísérlet sikertelenül zárult.
Azt írta, később őt, feleségét, Lévai Anikót és ellenzéki társait folyamatos megfigyelés alatt tartották, és az állampárt titkos nyomozásainak célszemélyei voltak.
A volt kormányfő szerint az általa megosztott iratok azt mutatják, hogy a nyolcvanas évek elejétől különféle titkosszolgálati eszközöket alkalmaztak ellenük: megfigyelték őket, besúgókat állítottak rájuk, valamint lehallgatókat helyeztek el munkahelyükön és otthonukban, állítása szerint a hálószobájukban is.
















































