Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ez a világ már nagyon szűk nekem: Bikinibe öltözik a Lovarda

| 2010. 10. 22. | 21:51:08
Debrecen – Nagykoncertet ad október 23-án szombaton este a Kassai úton a Bikini együttes. D. Nagy Lajos és legendás csapata dalban mondja el, hogy részegen ki visz majd haza. Persze nem kell magunkra venni.
Ez a világ már nagyon szűk nekem: Bikinibe öltözik a Lovarda
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Németh Alajos zeneszerző-basszusgitáros 1982-ben hozta létre a Bikini együttest. Nagy Feróval, az akkor épp nem működő Beatrice frontemberével, valamint nagy tudású zenészek sorával. Két albumot készített ez a felállás – olyan lemezeket, amelyek a mai napig komoly értéket képviselnek a magyar könnyűzenében. A Bikini igazi sikertörténete azonban 1985-ben indult el, amikor D. Nagy Lajos énekes csatlakozott a zenekarhoz. A két év múlva megjelent, Mondd el című album több mint háromszázezer példányban kelt el! Az együttes sorra készítette lemezeit, rajtuk örökké élő dalokkal.

Forrt Temesvár

A zenészek idejük kisebb részét töltötték stúdióban, a Bikini ugyanis elsősorban koncertező zenekar. A megszámlálhatatlanul sok fellépés szinte mindegyike telt ház, gyakran több tízezer ember előtt zajlott. A legemlékezetesebb koncertekre közvetlenül a romániai forradalom után, Temesváron került sor: a Bikini elsőként lépett fel Erdélyben a magyar együttesek közül, hihetetlenül forró hangulatban. A sikerek ellenére 1992-ben elbúcsúzott a zenekar a közönségtől. A rendszerváltáshoz dalaival, filozófiájával hozzájáruló Bikini tagjai úgy gondolták, megtették kötelességüket: a pont a mondat végén van, ettől kezdve nincs szükség rájuk. Ám néhány év múlva ráébredtek, hogy a rendszerváltozás nem hozta magával azt, amire vártak, amire vágytak. S ma talán még nagyobb szükség van arra, hogy elmondják, hogyan érzi magát a kisember a világban, mint az induláskor. A Bikini 1997-ben újjáalakult, hogy azóta a korábbiaknál is jobb albumokat készítsen, s ott legyen minden városban és faluban, határon innen és túl. Hogy egyszerre szórakoztasson és gondolkodtasson el, hogy felnyissa a szemeket – ugyanakkor reményt is adjon.

Hirdetés
További híreink
Debreceni önkormányzat: ütemezetten zajlanak a beruházások
Debreceni önkormányzat: ütemezetten zajlanak a beruházások
Kizárólag a hatósági előírások betartásával indulhatnak el az üzemek – közölték.
Újabb debreceni utcában aszfaltoznak
Újabb debreceni utcában aszfaltoznak
Összesen 140 métert érint a beruházás.
Skodát venne tartós bérletbe a debreceni cég
Skodát venne tartós bérletbe a debreceni cég
A Debreceni Hőszolgáltató Zrt. beszerzési eljárása.
Pedagógusok munkáját ismerték el Debrecenben
Pedagógusok munkáját ismerték el Debrecenben
A Klebelsberg Központ igazgatóját is díjazták.
Összefogtak a hajdú-bihari vadászok a beteg gyermekekért
Összefogtak a hajdú-bihari vadászok a beteg gyermekekért
Másfél millió forintot ajánlottak fel a debreceni gyermekklinika alapítványának.
10 milliót „keresett” a Debreceni Egyetem Budapesten
10 milliót „keresett” a Debreceni Egyetem Budapesten
A hazai felsőoktatási intézmények zászlóvivő egyetemévé vált - hangzott el.
Kígyózott a sor az ingyenes virágokért Debrecenben
Kígyózott a sor az ingyenes virágokért Debrecenben
A Vág utcai virágosztáson jártunk.
Ezek a Debreceni Egyetem „kedvenc” középiskolái
Ezek a Debreceni Egyetem „kedvenc” középiskolái
A rangsor megmutatja, mely középiskolákból érkezett az egyetemre a legtöbb hallgató
Hármas karambol Debrecen határában
Hármas karambol Debrecen határában
Személygépkocsik ütköztek össze.
Kevés a gyerek, óvodát kell bezárni Debrecenben
Kevés a gyerek, óvodát kell bezárni Debrecenben
Nem tett eleget a vállalásának, kitették a bizottságból Szabó Bencét.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Idénybeli legjobbjával nyert Kozák Luca
Idénybeli legjobbjával nyert Kozák Luca
A debreceni gátfutó célfotóval előzte meg amerikai versenytársát.
Hirdetés
Hirdetés
Orbán Viktor elköszönt Müller Cecíliától
Orbán Viktor elköszönt Müller Cecíliától
Az országos tiszti főorvost egy ország ismerte meg a kovid alatt.
Hungarikum lett a csárda és a badacsonyi kéknyelű
Hungarikum lett a csárda és a badacsonyi kéknyelű
A Magyar Értéktárba került a szűcshímzés és a magyar nyereg.
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni önkormányzat: ütemezetten zajlanak a beruházások
Kizárólag a hatósági előírások betartásával indulhatnak el az üzemek – közölték.
Skodát venne tartós bérletbe a debreceni cég
A Debreceni Hőszolgáltató Zrt. beszerzési eljárása.
Magyarország vonzotta a legtöbb kínai tőkét
A CATL és a BYD befektetését emelték ki.
Kevés a gyerek, óvodát kell bezárni Debrecenben
Nem tett eleget a vállalásának, kitették a bizottságból Szabó Bencét.
Ráncfelvarrás, pedig épp csak nagykorú
Így is ösztönzi az EU a régiók együttműködését.
Belvárosi ingatlanokon adna túl Debrecen
Beépítésre váró telkekről van szó.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Természetes fájdalomcsillapítás babáknak
Természetes fájdalomcsillapítás babáknak
Mi segíthet a hasfájásos időszakban?
Programkavalkáddal készül a nyárra Hajdúszoboszló
Programkavalkáddal készül a nyárra Hajdúszoboszló
Kultúra, szórakozás, fesztiválok – Hajdúszoboszló a nyár minden napjára kínál élményeket.
Kerti rendszerezés mesterfokon
Kerti rendszerezés mesterfokon
Így teremts rendet egy nap alatt.
Hirdetés