Enyedi Sándor a húrok közé csap
A Debreceni Zenész Klub április 11-i alkalmának vendége Enyedi Sándor gitáros, énekes, zeneszerző. Önálló estje április 11-én (pénteken) 21 órakor kezdődik a DMK Belvárosi Közösségi Házban (Kossuth u. 1.).
Enyedi Sándor már fiatalon elvarázsolta a zene világa. Hétévesen önállóan tanult meg tangóharmonikán. 10 éves korában ezzel a hangszerrel tagja lehetett az iskolai zenekarnak, majd néhány év múlva helyi együttesükben citerán, furulyán magyar népzenét játszott. Első zenekarát Orion néven 14 éves korában alapította.
17 évesen dobolt szórakozó helyeken, zongorázott balettiskolákban. Több hangszeren is megtanult, azonban számára mindig a gitár volt a legkedvesebb. Az OSZK debreceni stúdiójának felkérésére évekig gitárt tanított. 16 éves kora óta folyamatosan ír dalokat, maga és mások számára (zene, szöveg) és a stúdiótechnika lehetőségeivel élve egyedül hangszereli valamennyit.
A 2012-ben meghirdetett Barta Tamás-gitárverseny első helyezettjeként az LGT Maraton koncertsorozaton együtt zenélt a legendás együttessel.