Elvágná a magyar focista nyakát a Nagy-Magyarország tetkó miatt

A Nagy-Románia párt elnöke, Corneliu Vadim Tudor legszívesebben brutális módszerrel tüntetné el a Kolozsváron játszó magyar focista nyakáról a tetoválását, írja az nso.hu.
"Vass Ádám magyarkodik, pedig csak egy szamár. Láttam, hogy a nyakán van egy tetoválás, ami Nagy-Magyarországot ábrázolja, Erdéllyel együtt. Le kellene ragasztania, mert különben még úgy lesz eltüntetve, hogy elvágjuk a nyakát" - dühöngött a magát politikusnak nevező szélsőséges Tudor.
Vass Ádám két hónappal ezelőtt rángatta meg kicsit kelet szomszédunk érzékenyebb honpolgárainak az idegeit, amikor egy interjúban kijelentette, hogy miért boldog a kolozsvári csapatban:
"Nagyon örülök, hogy itt játszhatom, ebben a magyar városban"- mesélte el Vass román újságíróknak, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, kijelentését gyorsan szárnyra kapta a média, és Vassból máris közellenség lett az ellenfél ultráinak szemében.
A manna.ro írása szerint jöttek azonnal a kommentek: miként gondolta a focista, amikor a legutóbbi népszámláláskor 60 287-en vallották magukat magyarnak az egyetemi városban, ez pedig csak a a lakosság 18,96 százaléka.
Vass helyett megválaszolja a román politikusnak a Cívishír: 1941-ben 88 százalék volt a magyarok aránya Kolozsváron!


















