Elmetszette barátja nyakát – 7 évet ülhet érte

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és a sértett 20 éve ismerik egymást, barátok voltak. 2023 októberében a két férfi együtt dolgozott és alkoholt fogyasztott. Aznap este a sértett és élettársa átmentek a vádlotthoz, hogy annak feleségét születésnapján felköszöntsék. Azonban rövid időn belül szóváltás alakult ki az akkor más ittas sértett és szintén ittas állapotban lévő vádlott között.
A vita hevében a vádlott magához vett egy konyhakést, és azzal a sértett nyaka irányába csapott, ezzel elmetszette a férfi nyakát.
A vágás után a sértett nyaka erősen vérezni kezdett, a vádlott egy törölközőt adott a vérzés csillapítására. Ezt követően a sértett távozott a lakásból, és kérte élettársát, hogy hívjon mentőt. Az asszony azonban inkább elment egy ismerősükhöz, aki autóval visszament a sértetthez, és beszállította a berettyóújfalui kórház ambulanciájára, majd értesítette a rendőrséget. A sértett sérülése 8 napon belül gyógyuló volt.
Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék idén márciusban a vádlottat testi sértés bűntettének kísérlete miatt 7 év börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész eltérő minősítés és súlyosítás érdekében, a védő felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.
A Debreceni Ítélőtábla másodfokon október 28-án tárgyalja az ügyet.






























