Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecenben egy kávé mellett a jövőről

| 2026. 02. 13. | 14:28:39
Kerekasztal-beszélgetést tartott a DSZC.
Debrecenben egy kávé mellett a jövőről
Kerekasztal-beszélgetést tartottak a DSZC fiataljai számára (Fotó: DSZC)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Interaktív diák kerekasztal-beszélgetésre érkezett Debrecen város polgármestere, Papp László, a Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum és Kollégium Karrierhetének zárónapjára február 13-án, pénteken. Szó volt gazdaságról, oktatásról és jövőképről is.

A Debreceni Szakképzési Centrum 2023-ban indította el Karrierhét című programsorozatát, amelynek részeként a centrum intézményeiben egy teljes héten át élményszerű programok segítik a szakképzésben tanuló diákokat a karriertámogatásban. Az eligazodást szakemberek és városvezetők támogatják, hogy a tanulók megértsék tanult szakmáik gazdasági jelentőségét. A rendhagyó délelőttön, a kávét és a vendéglátást a turisztikai technikus képzésben részt vevő tanulók biztosították, a vendégeket is az intézmény diákjai kérdezték.

Kerek-Alföldi Éva, a Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum és Kollégium igazgatója az esemény megnyitóján a Karrierhét koncepciójára a legkiemelkedőbb és leginspirálóbb programsorozatként utalt. Úgy véli, itt a hagyományos tanulmányi keretek közül kiléphetnek a diákok, amely valós szakmai tapasztalatokat nyújt számukra. Bemutatta a heti programokat, a diákoknak lehetősége volt próba állásinterjúkon kipróbálni magukat, céglátogatásokon vehettek részt, a Próbáld ki a szakmát! programelem pedig a DSZC többi intézményének tanulói számára nyújtott betekintést a bethlenes szakmákba, ami segíti az iskolák közötti kapcsolat erősítését.

Papp László, Debrecen város polgármestere bevezetésképpen diákéveire tekintett vissza, arról beszélt, milyen nehéz is fiatalként meghozni a döntést, hova tovább. Rámutatott, érdemes empirikus tapasztalatokat szerezni – fiatal korában neki sem volt egyértelmű út a jogi pálya, előtte szó volt sportról és a biológia fakultációról is. Egy másik kérdésre válaszolva, a város gazdaságfejlesztése kapcsán elmondta, egy léptékváltás végrehajtása volt a célkitűzés a városvezetés számára az elmúlt években, hogy növeljék a város megtartóképességét. Erősödött a szolgálatószektor, számos nemzetközi szállodalánc érkezett Debrecenbe, bővültek az ágazat lehetőségei, perspektívát kínálva a Debrecenben tanuló fiatalságnak. Arról is beszámolt, hogy 2027 év végére, 2028 év elejére egy új könnyűzenei központ létrehozását is tervezi a város. Tanulói kvalitásokról is beszélt – arra válaszolva, hogy mire van szüksége egy fiatalnak ahhoz, hogy sikeressé válhasson. A polgármester a kitartás szót választotta, arra hívta fel a közönség figyelmét, hogy legyenek magukkal türelmesek, ne kapkodjanak, tartsanak ki a döntésük mellett, akkor érdemes csak váltani, ha az ember már megtapasztalta a döntésének szinte minden lehetséges következményét – fogalmazott.

Fenyves Veronika, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja is részt vett a beszélgetésben. Elmondta, fiatalként sokrétű volt az érdeklődési köre, az egyetemi évei kezdetén mintegy utolsó pillanatban dőlt el, hogy az agrárgazdaságot választja. A dékán Debrecenről is beszélt, debreceninek érzi magát és szereti a várost, hozzátette, hogy a szabadidő elöltésére is számos lehetőséget nyújt, erős gazdasági környezet is rendelkezésre áll, amely magával vonzza az oktatási lehetőségek bővülését. Rámutatott, gazdasági szakemberekre mindig szükség lesz, így a Bethlen diákjai jó döntést hoztak az iskolaválasztáskor, de arra ösztönözte a fiatalokat a megalapozott döntés érdekében, hogy nézzenek szét azokon a campusokon, ahova jelentkeznének, legyen az bármilyen tanulmányi terület. Ezt követően arról is beszélt, hogy Debrecenben milyen fontos ereje van az összefogásnak, a helyi szereplők folyamatosan segítik egymást, a város, az oktatás, a gazdaság mind együtt dolgoznak közös célok megvalósításáért – mutatott rá.

A beszélgetés során szó volt még városi nevezetességekről, látnivalókról, programkínálatról, tradícióról és jövőtervezésről is.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Tüntetés és követelések a debreceni városházánál
Tüntetés és követelések a debreceni városházánál
Kozma Éva: hiteles a polgármester aggodalma vagy csak a lehetséges előrehozott választásra készül?
Debreceni ügy: a MÁV cáfol
Debreceni ügy: a MÁV cáfol
A panasz szerint a buszsofőr nem állt meg a kánikulában egy 13 éves lánynak.
Balos javaslatokkal értett egyet a fideszes polgármester
Balos javaslatokkal értett egyet a fideszes polgármester
Debrecen vezetője találkozót kért Vitézy Dávidéktól, de azt mondta, hogy választ sem kapott.
Bezárták a Semcorp gyárát Debrecenben
Bezárták a Semcorp gyárát Debrecenben
A hatósági vizsgálatok idejére.
Polgármesteri hivatal: Magyar Péter nem mondott igazat
Polgármesteri hivatal: Magyar Péter nem mondott igazat
A debreceni Semcorp-gyár szennyezése a téma.
Debreceni Fidesz: Papp László nem felelős
Debreceni Fidesz: Papp László nem felelős
Kiállnak a polgármester mellett.
Több mint százmillióért megvették a „Don-kanyart”
Több mint százmillióért megvették a „Don-kanyart”
Ténylegesen krimibe illő az évtizedek óta pusztuló egykori debreceni vendéglátóhely története?
Búcsúztatják az Apolló mozi nagytermét
Búcsúztatják az Apolló mozi nagytermét
Minden idők leghosszabb vetítéssorozata indul el Debrecenben - írják.
Magyar Péter: a debreceni polgármesternek távoznia kell
Magyar Péter: a debreceni polgármesternek távoznia kell
Szerinte a polgármesternek pontos tudomása volt az óriási szennyezésekről.
Autók ütköztek a Kassai úton
Autók ütköztek a Kassai úton
Torlódásra kell számítani a debreceni kereszteződésnél.
Vármegyék helyett újra megyék jönnek
Vármegyék helyett újra megyék jönnek
A főispán elnevezést a kormánymegbízott váltja fel.
Tüntetés és követelések a debreceni városházánál
Tüntetés és követelések a debreceni városházánál
Kozma Éva: hiteles a polgármester aggodalma vagy csak a lehetséges előrehozott választásra készül?
Sokan várnak bekötésre – megnyílt a pályázat
Sokan várnak bekötésre – megnyílt a pályázat
A fejlesztésekkel több megújuló energiát kapcsolnak a rendszerbe - közölte a miniszter.
Erős félévet produkált az autópiac Magyarországon
Erős félévet produkált az autópiac Magyarországon
Kiemelkedő a bővülés az elektromos autók szegmensében.
Balos javaslatokkal értett egyet a fideszes polgármester
Balos javaslatokkal értett egyet a fideszes polgármester
Debrecen vezetője találkozót kért Vitézy Dávidéktól, de azt mondta, hogy választ sem kapott.
Több mint százmillióért megvették a „Don-kanyart”
Több mint százmillióért megvették a „Don-kanyart”
Ténylegesen krimibe illő az évtizedek óta pusztuló egykori debreceni vendéglátóhely története?
Korszerűbb utak és biztonságosabb közlekedés Polgáron
Korszerűbb utak és biztonságosabb közlekedés Polgáron
Az új támogatási forma beruházásai egyszerre javítják a közlekedést és a közszolgáltatások színvonalát.
Új vezérigazgató a HUNÉP Zrt-nél
Új vezérigazgató a HUNÉP Zrt-nél
Az új vezetés célja a stabil működés, a szakmai folytonosság és a változó ügyfélelvárásokhoz való alkalmazkodás.
Miért létfontosságú naprakészen tartani a fizetési adataidat?
Miért létfontosságú naprakészen tartani a fizetési adataidat?
Néhány perc frissítés komoly pénzügyi gondokat előzhet meg időben.
Nemzetközi elitcsapattal magyarázkodik a debreceni Semcorp
Nemzetközi elitcsapattal magyarázkodik a debreceni Semcorp
A városvezető már nem látja őket szívesen Debrecenben.
Papp László: a Semcorp költözzön el!
Papp László: a Semcorp költözzön el!
A tevékenysége nemkívánatos Debrecenben – így a polgármester.
Fidesz: előre szólunk, ebből baj lesz
Fidesz: előre szólunk, ebből baj lesz
Csak a gazdaság fejlődését segítő költségvetést hajlandók támogatni.
A tökéletes terasz a megfelelő burkolattal kezdődik
A tökéletes terasz a megfelelő burkolattal kezdődik
A Gulyás Tüzépen segítünk megtalálni a megfelelő választást.
Hirdetés
Tüntetés és követelések a debreceni városházánál
Tüntetés és követelések a debreceni városházánál
Kozma Éva: hiteles a polgármester aggodalma vagy csak a lehetséges előrehozott választásra készül?
Hirdetés
Hirdetés
Magyar Péter most Áder Jánost „találta meg”
Magyar Péter most Áder Jánost „találta meg”
A volt köztársasági elnök reagált.
Focisérülésből csontdaganat – összefognak Derecskén
Focisérülésből csontdaganat – összefognak Derecskén
Egy fiatal konyári apa vágya egy protézis.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Sokan várnak bekötésre – megnyílt a pályázat
Sokan várnak bekötésre – megnyílt a pályázat
A fejlesztésekkel több megújuló energiát kapcsolnak a rendszerbe - közölte a miniszter.
Kánikula: enyhítenek az állatok szenvedésén
Kánikula: enyhítenek az állatok szenvedésén
Hatékony és biztos hűsítést nyíújtanak az állatoknak.
Debreceni ügy: a MÁV cáfol
Debreceni ügy: a MÁV cáfol
A panasz szerint a buszsofőr nem állt meg a kánikulában egy 13 éves lánynak.
Patinás egylet ellen mutatkozik be a DVSC
Patinás egylet ellen mutatkozik be a DVSC
A bécsiek is a negyedik helyen végeztek a bajnokságban, akárcsak a debreceniek.
Gazdaság
Erős félévet produkált az autópiac Magyarországon
Kiemelkedő a bővülés az elektromos autók szegmensében.
Korszerűbb utak és biztonságosabb közlekedés Polgáron
Az új támogatási forma beruházásai egyszerre javítják a közlekedést és a közszolgáltatások színvonalát.
Új vezérigazgató a HUNÉP Zrt-nél
Az új vezetés célja a stabil működés, a szakmai folytonosság és a változó ügyfélelvárásokhoz való alkalmazkodás.
Nemzetközi elitcsapattal magyarázkodik a debreceni Semcorp
A városvezető már nem látja őket szívesen Debrecenben.
Papp László: a Semcorp költözzön el!
A tevékenysége nemkívánatos Debrecenben – így a polgármester.
Fidesz: előre szólunk, ebből baj lesz
Csak a gazdaság fejlődését segítő költségvetést hajlandók támogatni.
Támogatott tartalom
Felnézek Fesztivál: megtelik a főtér reménnyel
Felnézek Fesztivál: megtelik a főtér reménnyel
Ahol a zene és a hit erejének segítségével közösségre találunk Debrecenben.
A tökéletes terasz a megfelelő burkolattal kezdődik
A tökéletes terasz a megfelelő burkolattal kezdődik
A Gulyás Tüzépen segítünk megtalálni a megfelelő választást.
Ingatlanértékesítőt keres az OTP Csoport
Ingatlanértékesítőt keres az OTP Csoport
Debrecenbe, Kürtös utcai irodájába keresi munkatársát az ingatlanközvetítő hálózat.
Csillagvonattal ünnepli 144. születésnapját a Zsuzsi
Csillagvonattal ünnepli 144. születésnapját a Zsuzsi
Különleges esti programok várják az egész családot júliusban.