Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Daróczi barátja: Joci a fiúkat szerette

| 2010. 06. 24. | 11:21:41
Budapest – Daróczi egyik barátja interjút adott a Napi Ász Online-nak, amiben elmondta: a volt kormányszóvivő valójában homoszexuális volt. Azt mondja, a sok hazugság miatt döntött úgy, hogy beszél.
Daróczi barátja: Joci a fiúkat szerette
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A sok hazugság, a felbukkant állítólagos szeretők kiverték a biztosítékot Csabánál: állítása szerint ő évek óta ismeri Daróczit, éjszakákon át beszélgettek. Gyakran neki öntötte ki a szívét, küzdött azzal a kettős élettel, amit ő maga épített fel, hazugságokból. Szerinte ma már inkább vállalná a másságát, minthogy a családját hurcolják meg úgy, mint most.

Kétségbeesetten meg akart felelni az apjának, aki vasszigorral nevelte. Első szexuális élményét gimnazistaként egy idősebb férfival szerezte, akibe talán kicsit bele is szeretett. A kettőséget az okozta, hogy a nevelése alapján katolikus papnak szánták, ám valójában a fiúk vonzották. Sokáig próbálkozott lányokkal, ami nem volt könnyű. Nyilatkozott arról a lányról is, aki Daróczi szeretőjeként bukkant fel: hazugság minden szava, mondja, mert Dávid soha nem akart gyereket, mert nem akarta homkszexuális hajlamát örökíteni.

" Sokáig magának is nehezen merte bevallani, hogy a férfiakat szereti a nők helyett. Próbálkozott lányokkal is, ilyenkor becsukta a szemét és fiúkat képzelt a helyükbe, megpróbált helytállni, de nehezen ment neki. Ezért is voltak rövid kapcsolatai."- tett hozzá a barát.

Forrás: Napi Ász

A cikket teljes terjedelmében elolvashatja Napi Ász Online-on ide kattintva!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Hatvanéves lenne Bódi László
Hatvanéves lenne Bódi László
A Republic egykori frontembere 2013. március 11-én hunyt el.
Harry herceg békülni akar
Harry herceg békülni akar
Azt mondta, semmi értelme a további viaskodásnak.
Méregdrága a jegy Jennifer Lopez budapesti koncertjére
Méregdrága a jegy Jennifer Lopez budapesti koncertjére
2025 nyarán az MVM Dome-ban lép fel.
Tíz gitáros csatlakozik a Tankcsapdához
Tíz gitáros csatlakozik a Tankcsapdához
Lukács László és Fejes Tamás beszélt a részletekről.
Elhunyt Val Kilmer
Elhunyt Val Kilmer
Számos emlékezetes alakítás fűződik a nevéhez.
Megszületett Magyarország dala
Megszületett Magyarország dala
Az ítész úgy jellemezte az együttest: "olyan, mint az élet, sokszínű, változatos, vidám és néha keserédes".
Megnősült Szoboszlai Dominik
Megnősült Szoboszlai Dominik
Másfél év után elvette barátnőjét.
Hatvanéves mindenki Carrie Bradshaw-ja
Hatvanéves mindenki Carrie Bradshaw-ja
Sarah Jessica Parkernek a Szex és New York hozta meg a világhírt.
A Demjén-film túlszárnyalta a Futni mentemet
A Demjén-film túlszárnyalta a Futni mentemet
Átvette a vezetést a magyar mozik nézettségi toplistáján.
Rekordszámú új dal született 2024-ben
Rekordszámú új dal született 2024-ben
Összesen 13 milliárd 538 millió forint jogdíjat fizettek ki.
Elvitték a Roncsbárból a Bengálit
Elvitték a Roncsbárból a Bengálit
Darabokban távozik a múlt.
Kilencven éve született a rock 'n' roll királya
Kilencven éve született a rock 'n' roll királya
Elvis Presley mind a mai napig az egyik leghíresebb énekes.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tovább tart a hűvös május
Tovább tart a hűvös május
Jellemzően napos, de az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten.
Hirdetés
Hirdetés
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Hirdetés
Gazdaság
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés