Csak megszorongatni tudta a Ferencvárost a DEAC. Egy-null oda!
Megkezdődött Budapesten, a Tüskecsarnokban a Ferencváros-DEAC Erste Liga negyeddöntő március 8-án, pénteken. Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban a fővárosiak élvezik a pályaelőnyt, miután megnyerték az alapszakaszt, a debreceniek pedig a nyolcadik helyen jutottak be a rájátszásba.
Meglehetősen gyenge első harmadot produkált a debreceni együttes, amely hét perc alatt kétgólos hátrányba került. A DEAC sehogyan sem találta a játék ritmusát, csak nyomozta a korongot, és a játék képe alapján a kétgólos ferencvárosi előny az első 20 perc után a debreceniekre nézve volt hízelgő.
A második harmadban végre megemberelte magát a hajdúsági együttes. Nagyobb tempót diktáltak Bucskinék, többször percekig tartották a hazaiak harmadában a korongot, alaposan megdolgoztatva a zöld-fehér védelmet és Nagy Kristóf kapust. A játékrész derekán aztán Mihalik Gergő korongja talált utat az FTC kapujába. Reméltük ekkor, hogy marad a debreceni lendület, de kisvártatva egy Fradi-kontra végén Hetényi Zoltánnak harmadszor is a gólvonal mögé kellett nyúlnia (3-1).
A DEAC még ebben a játékrészben másfél perc kettős emberelőnyt hagyott kihasználatlanul, de nem sokkal később Jeliszenkaja és Mihalik András akciója már gólt eredményezett (3-2). A harmad végén Krollist végleges kiállítással büntették a játékvezetők, mert állítólag nekiment egyiküknek. A kétperces kiállítást kibekkelte a DEAC, így a harmadik harmadra maradt a döntés.
Az utolsó 20 perc elején kisebb tempóban hokiztak a felek, a nagy tét miatt a hazaiak nem akartak kockáztatni, a DEAC pedig kereste a rést a ferencvárosi védelmen, de sajnos nem találta meg. Bár küzdöttek-hajtottak a fiúk, nem tudták kicsikarni a hosszabbítást jelentő egyenlítést.
Így a Ferencváros egy-nullra vezet a párharcban, és a második mérkőzést szombaton este vívják, szintén a Tüskecsarnokban. Debrecenben március 12-én, kedden és március 13-án, szerdán csapnak össze a csapatok.
Erste Liga, negyeddöntő, 1. mérkőzés
Ferencváros–DEAC 3–2 (2–0, 1–2, 0–0)
Tüskecsarnok, 508 néző. Vezette: Babic, Rencz, Kocsány, Váczi
DEAC: Hetényi Z. – Kloz (1), Dobmayer / Mingazov (1), Usnyev / Révész, Krollis / Jakabfy S., Jakabfy Cs. – Koblar, Novotny (1), Mazzag / Jeliszenkaja (1), Kozma F., Hári N./ Bucskin, Rétvalvi, Mihalik A. 1 / Molnár D., Mihalik G. 1. Edző: Vaszjunyin Artyom
FTC: Nagy K. – Marva, Haranghy / Seregély Máté, Bán / Hrabal, Boros –Nemec, Kestilä 1, Laporte (1) / Turbucz (1), Nagy G., Brady / Banga (1), Tóth A. (1), Németh A. 1 / Y. Turcotte, Farkas S., Tóth Gergő. Edző: Fodor Szabolcs
Kapura lövések: 34–23
Emberelőny-kihasználás: 4/0, ill. 3/1
A párharc állása: 1–0, a ferencváros javára.