Biharkeresztes: korlátozás van, vízhiány nincs

Bár Biharkeresztesen a rendkívüli nyári hőség miatt előbb első-, majd másodfokú vízkorlátozást vezettek be, a városban továbbra is zavartalan az ivóvízellátás: nincs vízhiány, nem csökkent a hálózati nyomás, és nem volt kimaradás a szolgáltatásban. A korlátozás kizárólag a vezetékes ivóvízhálózatból, valamint a közüzemi víznyerőhelyekről származó víz felhasználását érinti, a saját fúrt és ásott kutak használatára nem vonatkozik. A kedvező helyzethez Dani Béla Péter polgármester szerint jelentősen hozzájárul, hogy a biharkeresztesiek fegyelmezetten betartják a korlátozás előírásait, és a korábbinál takarékosabban használják az ivóvizet.
Mit jelent az első- és a másodfok?
A korlátozás bevezetését a szolgáltató, a Debreceni Vízmű Zrt. kezdeményezte a tartós hőség és a jelentősen megnövekedett lakossági vízfogyasztás miatt. A kisváros képviselő-testülete június végén elsőfokú, július végén pedig másodfokú vízkorlátozásról döntött.
– A szolgáltató folyamatosan figyeli a település vízfogyasztását, hiszen pontosan ők látják, hogy egy adott időszakban mennyi víz fogy. Mi rendszeresen tartjuk velük a kapcsolatot, és az általuk közölt adatok és szakmai javaslatok alapján hozzuk meg a szükséges döntéseket – mondta Dani Béla Péter.
Az elsőfokú korlátozás célja a vezetékes ivóvíz nem létfontosságú felhasználásának visszaszorítása. Ilyenkor nem használható hálózati víz a kertek és pázsitok tömlős locsolására, a kerti medencék feltöltésére, a gépjárművek mosására, az utak, járdák és udvarok lemosására, valamint az automata öntözőberendezések működtetésére. A korlátozás tehát nem az ivóvízfogyasztást vagy a háztartások alapvető vízhasználatát akadályozza, hanem azt szolgálja, hogy a rendelkezésre álló készleteket elsősorban ivásra, főzésre és tisztálkodásra használják.
A másodfokú korlátozás a nappali órákban tovább korlátozza a kertek és zöldfelületek vezetékes vízzel történő locsolását, tiltja a medencetöltést, az autómosást, az automata öntözést és az egyéb, nem alapvető célú vízfelhasználást. A nagyobb fogyasztókat szintén takarékosságra kérik, miközben az egészségügyi, oktatási, szociális és gyermekvédelmi intézmények működését a korlátozás nem veszélyeztetheti.
Ameddig tart az extrém meleg
– Azt tapasztaljuk, hogy a lakosság megértette a helyzetet, odafigyel a vízhasználatra, és betartja a szabályokat. Ennek is köszönhető, hogy nem volt nyomáscsökkenés, nem kellett szüneteltetni a szolgáltatást, és minden háztartásban folyamatosan rendelkezésre áll az ivóvíz – hangsúlyozta a polgármester.
Biharkeresztesen korábban nem volt jellemző, hogy nyaranta ilyen intézkedést kelljen bevezetni. A településen vízhiány és hosszabb szolgáltatási kimaradás sem fordult elő, ezért a mostani helyzetet a városvezetés egyértelműen a szélsőségesen meleg, száraz időjárással és az ezzel együtt járó kiugró fogyasztással magyarázza.
A korlátozás várhatóan addig marad érvényben, amíg az extrém meleg tart, illetve amíg a fogyasztási adatok indokolják. Ha csökken a hőmérséklet, csapadékosabbra fordul az idő, és mérséklődik a vízfelhasználás, a szolgáltató javaslata alapján enyhíthetnek az intézkedéseken. Addig az önkormányzat továbbra is arra kéri a lakosságot, hogy a vezetékes ivóvizet csak a szükséges célokra használja, és mellőzzön minden olyan fogyasztást, amely saját kútból vagy más vízforrásból is megoldható.
















































