Átvették megbízólevelüket Hajdúböszörmény új vezetői

Ünnepélyes keretek között, a hajdúböszörményi városháza Báthory-termében adták át Kocsis János polgármester és Susánszki Zoltán önkormányzati képviselő megbízólevelét szeptember 4-én. Mindketten az augusztus 30-án megtartott időközi önkormányzati választáson szerezték meg a tisztség betöltéséhez szükséges választói felhatalmazást.
Kocsis István Zoltán, a Helyi Választási Bizottság elnöke az ünnepségen úgy fogalmazott, egy város életében vannak olyan pillanatok, amelyek jelentősége túlmutat magán az eseményen, és a megbízólevelek átadása is ezek közé tartozik. Mint mondta, a dokumentum külső megjelenésében egyszerű okiratnak tűnhet, közjogi jelentőségében azonban ennél jóval több: annak a választói akaratnak a hivatalos érvényesítése, amely a választás napján az egyéni döntésekből közösségi döntéssé formálódott.
Egy szavazat mindenkinek ugyanannyit ér
A bizottság elnöke a választást a demokrácia különleges intézményének nevezte. Kiemelte, hogy ezen a napon valamennyi választópolgár ugyanazzal a joggal, egy szavazattal rendelkezik: nincs erősebb vagy gyengébb, fontosabb vagy kevésbé fontos választó. Az időközi választás ugyan nem tervezett állomása egy önkormányzati ciklusnak, ugyanakkor megmutatja, hogy a demokratikus intézményrendszer a változásokra szervezett és törvényes választói döntéssel képes reagálni.
Kitért a választás lebonyolításában közreműködők munkájára is. Köszönetet mondott a helyi választási iroda munkatársainak, a szavazatszámláló bizottságoknak és a helyi választási bizottság tagjainak azért a felelősségteljes munkáért, amely lehetővé tette az időközi választás eredményes lebonyolítását. Megköszönte a részvételt azoknak a hajdúböszörményi választópolgároknak is, akik éltek demokratikus jogukkal.
Felelősség az egész városért
A választási bizottság elnöke hangsúlyozta: a polgármesteri mandátum egyszerre jelent bizalmat és felelősséget. A választás lezárultával ugyanis a megválasztott polgármester már nem csupán azok képviselője, akik rá szavaztak, hanem az egész közösségért felelősséget visel – azokért is, akik más jelöltet támogattak, és azokért is, akik nem vettek részt a választáson.
– A választás szükségszerűen különböző álláspontokról szól, a város vezetése azonban már csak a közös jövő építéséről szólhat – fogalmazott.
Susánszki Zoltánhoz fordulva arról beszélt, hogy a 7. számú egyéni választókerületben megszerzett mandátum ugyancsak közvetlen választói felhatalmazás. A képviselő feladata egyszerre saját választókerületének képviselete és a Hajdúböszörmény egészéért viselt közös felelősség, hiszen a képviselő-testület döntései a teljes városi közösség életét alakítják.
A bizottság elnöke végül bölcsességet kívánt a döntésekhez, kitartást a nehéz helyzetekhez, nyitottságot a különböző vélemények meghallgatásához, valamint eredményes munkát Hajdúböszörmény valamennyi polgárának szolgálatában.
Kocsis János az átvételt követően nagy megtiszteltetésnek nevezte a polgármesteri megbízatást. Köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették, vagy közreműködtek a választás lebonyolításában. A város új polgármestere őszinteséget kért mindenkitől, és azt ígérte, hogy maga is őszintén fordul majd a hajdúböszörményiekhez.






















































