Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Aszfaltozás az Apafi utcában: a lakosok kérték, most megcsinálják

Cívishír | 2023. 11. 09. | 14:36:09
A debreceni beruházás december végéig tart.
Aszfaltozás az Apafi utcában: a lakosok kérték, most megcsinálják
Szilágyi Edina és Tasó László a munkaterületen (Fotó: Cívishír)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

– November 9-én elkezdődött és a tervek szerint december közepére befejeződik az Apafi utca Virág utca és Kassai út közötti, 150 méter hosszú szakaszának útfelújítása. A 41 millió forintból megvalósuló munka szegélybontással kezdődött, majd aszfaltmarással, az aknafedlapok szintbehelyezésével, a szegély újraépítésével és aszfaltozással zárul. Az utat az utcában élők sem használhatják a munkavégzés ideje alatt, tehát 8 és 16 óra között – mondta Szilágyi Edina, a Csapókert önkormányzati képviselője a november 9-i sajtótájékoztatón.

A képviselőtől megtudhattuk azt is, hogy az Apafi utcai szakasz megújítása lakossági kezdeményezésre indult.

Majd további csapókerti beruházásokról is tájékoztatott. – Elsődleges szempont, hogy az itt járók biztonságosan és komfortosan tudjanak közlekedni. A Keresszegi utca Kinizsi és Jánosi utca közötti szakaszán 33 millió forintból végeztek útépítést, a Kinizsi utcán 315 méter és a Székely utcán 255 méter hosszan pedig nagyfelületű útfelújításokat hajtottunk végre – elevenítette fel. – Tervezzük a Dessewffy utca még burkolatlan szakaszainak szilárd burkolattal történő ellátását, ehhez megkötöttük a tervezési szerződést. Kezdeményeztem Tasó László országgyűlési képviselőnél a Kassai útra bekötő utak, így a Dugovics, a Magyari és az ezekkel párhuzamos utcák megújításának támogatását – sorolta Szilágyi Edina, hozzátéve, hogy a jövőben is szeretnék megtartani a Csapókert fejlesztési dinamikáját.

Segít a magyar kormány

Tasó László az Apafi utcai útjavítást egy nagyobb léptékű fejlesztési programba helyezte el. Mint fogalmazott, a nagyfelületű útfelújítás része a közlekedésfejlesztés összehangolásának. A nagy forgalom miatt javítani kell a mára szűk keresztmetszetűvé vált csomópontok áteresztőképességét. A következő két évben összehangoltan öt csomópontot építenek át. A választókerületben van a Vámospércsi út–Budai Nagy Antal utca–Faraktár utca csomópontjának átépítése, felújítása. Összehangolják a közlekedési lámpák működését, és mindenhol lesz egy jobbra kanyarodó sáv. Hamarosan kezdődik a Csapó–Rakovszky–Nyíl utcai kereszteződés felújítása. Az újonnan kialakított kanyarodó sávok meggyorsítják a kereszteződések forgalmát.

Mint fogalmazott, az jó, hogy Debrecenben inkább előbb, mint utóbb célba érnek az útfejlesztési elképzelések, a többi településen viszont nem tudnak ilyen tempóban haladni. Abban bízik, hogy a munkákat összehangolva ott is fel lehet gyorsítani az útberuházásokat.

– Nem túlzok, ha azt mondom, hogy Magyarországon Debrecenben zajlanak a legnagyobb mértékű útfelújítások – mondta. Hozzátette, fontos, hogy a cívisvárosban a gazdasági környezet kiszolgálása és az infrastruktúra fejlesztése mellett a lakossági igényekre is figyeljenek. Ehhez van forrás. Egy előterjesztés hamarosan a magyar kormány elé fog kerülni, ami mintegy 16,5 milliárd forintot biztosít a 471-es út befejezéséhez hiányzó ezer méterre, amely a Mátyás király utcától a Kassai útig finanszírozza az útfelújítási programot, és benne egy aluljáró megépítését is. Bekerül a programba a lakott területek elkerülése miatt nagyon fontos 471-es és a 4-es főút közötti összekötés megépítése. Ez a csomópont megépítése körülbelül 6,5 milliárd forint lesz. Ezt 2026-ra el kell készíteni. Ha befejeződik a 471-es Mátyás király útig tartó szakaszának korszerűsítése, folytatódhat az út felújítása, és 2027 végére, 2028 elejére az is befejeződhet – részletezte a politikus.

Tasó László a vasútfejlesztésről is beszélt.

A 100-as vasútvonal fejlesztése addigra legalább Apafánál tart majd. Megújulnak az állomások is. A programba belekerül a DebrecenMátészalka közötti 110-es vasútvonal is. Ebben szeretné, ha a nyíradonyi szakaszt előre vennék, már csak a nyíradonyi tudományos technológiai park jobb kihasználása, valamint a zöld közlekedés előtérbe helyezése miatt is. A vasúti pálya megújításával együtt felújítják az apafai, a dombostanyai, a hajdúsámsoni, a tamásipusztai, az aradványpusztai és nyíradonyi vasútállomást is.

Hirdetés
További híreink
A vihar miatt csúszik a munka a Külsővásártéren
A vihar miatt csúszik a munka a Külsővásártéren
A debreceni csomópontban korábban csőtörés történt.
A debreceni gyerekekkel is kibabrált a vihar
A debreceni gyerekekkel is kibabrált a vihar
A legnagyobb játszótér sem úszta meg.
Mérsékelték a riasztást Hajdú-Biharban
Mérsékelték a riasztást Hajdú-Biharban
Fellélegezhetünk Debrecenben és megyeszerte?
Vihar: a rendőrség fokozta a jelenlétét
Vihar: a rendőrség fokozta a jelenlétét
Debrecenben és megyszerte ismét pusztítottak az égiek.
A mentők sem tudtak elindulni Debrecenben
A mentők sem tudtak elindulni Debrecenben
Újabb vihar, nehezített közlekedés a városban.
Fennakadások a debreceni tömegközlekedésben
Fennakadások a debreceni tömegközlekedésben
Villamospótlók és jelentős késések.
Vihar: megkapta a kegyelemdöfést Debrecen
Vihar: megkapta a kegyelemdöfést Debrecen
Romboló szél, leszakadt ágak, hömpölygő esővíz.
Áramkimaradás Debrecenben: több napig tarthat a munka
Áramkimaradás Debrecenben: több napig tarthat a munka
Az Opus Titász szakemberei folyamatosan dolgoznak.
Több mint ezer riasztás Hajdú-Biharban
Több mint ezer riasztás Hajdú-Biharban
A károk felszámolásán folyamatosan dolgoznak.
A Debreceni Egyetemet sem kímélte a vihar
A Debreceni Egyetemet sem kímélte a vihar
Az erős szél 150-200 fát rongált meg.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A vihar miatt csúszik a munka a Külsővásártéren
A vihar miatt csúszik a munka a Külsővásártéren
A debreceni csomópontban korábban csőtörés történt.
Hirdetés
Hirdetés
NB III.: elkészült a debreceniek csoportbeosztása
NB III.: elkészült a debreceniek csoportbeosztása
Négy csoportban, hatvannégy csapattal rajtol a harmadosztály.
A debreceni gyerekekkel is kibabrált a vihar
A debreceni gyerekekkel is kibabrált a vihar
A legnagyobb játszótér sem úszta meg.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nem csak természettudományi múzeum épülne Debrecenben
Gyűjteményi központot szeretnének az egyetemi innovációs parkba.
Megjelent Európában a bőrcsomósodáskór
Jelentős a betegség gazdasági kártétele.
Belvíz, bor és bölcsesség Hosszúpályiban
Zara András polgármester realista programot követ – közmunkától a borlovagokig.
CATL: átfogó vizsgálatot rendelt el a minisztérium
Munkaerőpiaci ellenőrzés kezdődik a kínai cég debreceni gyáránál.
A CATL munkaerőpiaci ellenőrzését kezdeményezi a város
Debrecen számára minden magyar munkavállaló fontos - írják.
Támogatott tartalom
Hajdúnánáson nem csak forintban számolnak
Hajdúnánáson nem csak forintban számolnak
A Bocskai korona nem nosztalgia – valódi pénz, valódi hatással.
Különleges strandvillamos közlekedik Debrecenben
Különleges strandvillamos közlekedik Debrecenben
A célállomáson kedvezményes strandbelépő vár!
Zsuzsi születésnap
Zsuzsi születésnap
Utazzon július 12-én, szombaton a Zsuzsi vonattal!
Szeptemberben lesz a Könnyek a vízben segélykoncert
Szeptemberben lesz a Könnyek a vízben segélykoncert
Az adományozás tovább folytatódik.
Hirdetés
Hirdetés