Akár 200 millió forint tőkéhez juthatnak a vállalkozások

A magyar kis- és középvállalkozások számára hosszú évekig szinte csak a bankhitel jelentette a fejlesztési forrást, amely azonban sokszor komoly terhet rótt a cégekre. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alapkezelője által irányított Demján Sándor Tőkeprogram most egy olyan lehetőséget kínál, amely biztonságosabb és rugalmasabb növekedési pályát nyithat meg a hazai vállalkozások előtt.
A Program révén a cégek akár 200 millió forint tőkéhez juthatnak, amelyet széles körben felhasználhatnak: gyártósor bővítésére, technológiai fejlesztésre, digitalizációra, zöld beruházásokra használhatják, vagy akár új piacokra léphetnek segítségével. A tőkefinanszírozás nagy előnye, hogy nem azonnali visszafizetésre épül, így jóval nagyobb mozgásteret ad a vállalkozásoknak a növekedéshez.
„A tőke nem versenytársa a hitelnek, hanem egy egészen más logikájú eszköz. Rugalmasabb, nem igényel fedezetet, és nem jelent azonnali visszafizetési terhet. Ráadásul a cégek hitelképessége is javulhat – hiszen míg a hitelhez sokszor múltbéli biztosíték kell, a tőke azt is támogatja, ami ma még csak üzleti elképzelés.” – emelte ki dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő vezérigazgatója.
A regionálisan működő, szakmai partnerprogrammal támogatott program iránt az érdeklődés már most óriási: közel 1500 vállalkozás regisztrált, és számos igénylés pozitív elbírálás alatt áll. A jelentkezők között megtalálhatók éttermek, szállítmányozó cégek, egészségügyi szolgáltatók és ipari gyártók is – jól mutatva, hogy a program sokféle iparágban képes lendületet adni a fejlődéshez.
A részvételhez mindössze egy gyors online előszűrés szükséges, amely percek alatt elvégezhető a www.demjantokeprogram.hu oldalon.
Részletes információkért tájékozódjon a www.demjantokeprogram.hu oldalon. Készült a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Vállalkozásfejlesztési Projektjének megbízásából, a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával. (x)


















