A rozsda őrzi Debrecen iparvágányait
Kilométereken át húzódnak használaton kívüli vasúti sínek Debrecen keleti-délkeleti kertvárosi részében. A vágányokat benőtte a gaz, helyenként már fák nőnek közöttük, a rozsdás váltók mozdíthatatlanul várják a soha nem érkező szerelvényeket. Közben a vasúti fénysorompók továbbra is fehéren villognak, az autósok pedig nap mint nap döccennek át a használaton kívüli síneken. Megnéztük a helyszínt, majd megkérdeztük a MÁV-ot, Debrecen önkormányzatát és az érintett vállalkozásokat is, mi lesz a funkcióját vesztett iparvágány-hálózat sorsa.
A történet végére kirajzolódott a kép: vonat nincs, a sínek egy részét benőtte a növényzet, az autósok továbbra is naponta ezrével haladnak át a rossz állapotú vasúti átjárókon,
a biztosítóberendezések azonban működnek, mert ezt a jogszabály előírja. Az infrastruktúra megszüntetése bonyolult, sok szereplő egyetértését igényli, és megközelítőleg egymilliárd forintba kerülne.
Erre jelenleg nem jut forrás. Így Debrecen egyik fejlődő kertvárosi övezetében továbbra is ott maradnak a rozsdás sínek, a gazba vesző iparvágányok és a működő fénysorompók. Nem azért, mert vasúti forgalom van rajtuk, hanem mert ma egyszerűbb fenntartani, mint felszámolni ezt a különös átmeneti állapotot. Mindenki ismeri tehát az infrastruktúrát, a problémákat – mégsem történik semmi.
De nézzük, hogyan jutottunk el idáig…
A természet már megkezdte a bontást
A Leiningen utcán kezdtük a bejárást. A sínpár végighúzódik az út mellett, de közelebb lépve egyértelművé válik: itt igen rég közlekedett vonat. A sínek között fű nő, helyenként a sínkoronát is benőtte a növényzet. Rozsdás váltók, korhadó talpfák és egyre terebélyesedő bokrok jelzik, hogy ezen a pályán már csak a természet dolgozik. Van olyan vágányszakasz, ahol fa nőtt ki a sínek közül, máshol az ágak hajolnak rájuk.
Az Alma utcán újabb furcsa kettősség fogadja az embert. A vasúti átjáró burkolata rossz állapotú, az aszfalt több helyen töredezett, az autók nagyot zökkennek rajta. Vonat azonban sehol. A fénysorompó ennek ellenére rendületlenül fehér jelzést ad, néhány méterrel odébb pedig egy tábla arról tájékoztat, hogy jelzőőr vigyáz a vasúti átjáróra. A helyszínen persze sem jelzőőrt, sem vasúti forgalmat nem találtunk.
Hasonló kép fogad a Monostorpályi úton és a Híd utca térségében is. A közlekedési lámpák, a vasúti biztosítóberendezések és a fénysorompók továbbra is szolgálatban állnak, miközben a sínek mentén helyenként derékig ér a gaz. A Debreceni Hőközpont irányába futó vágány első méterei még járhatónak látszanak, néhány tíz méter után azonban eltűnnek a növényzetben. Eközben a 47-es főúton naponta járművek ezrei zötykölődnek át a síneken.
A bejárás végére egyetlen kérdés maradt: ha gyakorlatilag nincs vasúti közlekedés, akkor miért maradt minden a helyén?
Elindult a felelőskeresés
A helyszíni tapasztalatok után megpróbáltuk kideríteni, kié ma ez a vasúti infrastruktúra, ki tartja fenn, miért működnek továbbra is a fénysorompók, és van-e esély arra, hogy a használaton kívüli sínek egyszer eltűnjenek a városból.
Elsőként Debrecen önkormányzatát kerestük meg. Arra voltunk kíváncsiak, ki a tulajdonos, tud-e a város fejlesztési vagy bontási tervekről, és milyen szerepe lehet az önkormányzatnak a probléma rendezésében.
A válasz rövid volt. Az önkormányzat közölte: a vágányok nem a város tulajdonában vannak. Egy részük a MÁV Pályaműködtetési Zrt.-hez tartozik, más részük pedig különböző gazdasági társaságok tulajdonában vagy kezelésében áll. Felsorolták az érintett vállalkozásokat is.
A cégek hallgattak
Az önkormányzat tájékoztatása alapján valamennyi működő vállalkozást megkerestük. Arra kértünk választ, használják-e még az iparvágányokat, terveznek-e vasúti áruszállítást a jövőben, szükségük van-e egyáltalán a vasúti kapcsolatra, és támogatnák-e a már használaton kívüli vágányok megszüntetését.
Válasz egyetlen cégtől sem érkezett.
Telefonon sem jutottunk sokkal előrébb. Ahol volt telefonszám, ott többnyire csak a porta jelentkezett be, vagy senki nem vette fel a telefont. Így arra sem kaptunk választ, hogy az önkormányzat által felsorolt vállalkozások közül ki tart még valóban igényt a vasúti kapcsolatra.
A MÁV válaszolt – és nem válaszolt
A legtöbb kérdést a MÁV-nak tettük fel: tizenegy pontban érdeklődtünk a tulajdonviszonyokról, a pályák állapotáról, a vasúti forgalomról, a biztosítóberendezések működtetéséről, a költségekről, valamint a bontás lehetőségéről.
A válaszból kiderült, hogy a vontatóvágány és egy iparvágány a MÁV Pályaműködtetési Zrt. tulajdonában és vagyonkezelésében áll, a többi iparvágány pedig magántulajdon. A MÁV megerősítette, hogy az általa említett iparvágányon jelenleg nincs vasúti közlekedés.
Arra is választ kaptunk, hogy miért működnek továbbra is a fénysorompók. A MÁV szerint a hatályos vasúti jogszabályok alapján a biztosítóberendezéseket akkor is üzemeltetni kell, ha nincs tényleges vasúti forgalom. A sorompók ráadásul kapcsolatban állnak a közúti jelzőlámpás rendszerrel is, ezért meghibásodásuk esetén a közúti közlekedők számára sárga villogó jelzést biztosítanak.
A MÁV azt is közölte, hogy a teljes rendszer megszüntetésének becsült költsége megközelítőleg egymilliárd forint.
A bontáshoz valamennyi érintett iparvágány-tulajdonos hozzájárulása, hatósági engedélyek, tervek elkészítése, a pálya és a biztosítóberendezések bontása, az útburkolatok helyreállítása, valamint a terület rekultivációja is szükséges lenne.
Arra azonban felhívták a figyelmet, hogy a jelenlegi forrásokból elsődlegesen a személy- és áruszállítást szolgáló nyílt vasúti hálózat fenntartását finanszírozzák, ezért a debreceni vontatóvágány megszüntetése jelenleg nem élvez prioritást.
Ugyanakkor több kérdésünkre nem kaptunk érdemi választ. Nem derült ki, milyen műszaki állapotúnak minősítik az egyes pályaszakaszokat, mekkora költséget jelent évente a biztosítóberendezések üzemeltetése, készültek-e korábban tanulmányok, fejlesztési vagy megszüntetési tervek a hálózat jövőjéről, és mely iparvágányok esetében látnak reális jövőbeni hasznosítási lehetőséget.
Kovács Zsolt
