A debreceniek is példát mutattak emberségből
A 28 debreceni huszár első világháborúban történt megmenekítésének helyét egy magyar és lengyel nyelvű felirattal ellátott márványtáblával jelöli meg Debrecen és a kis-lengyelországi Zawadka falucska önkormányzata – ebben állapodott meg Papp László, Debrecen és Andrzej Romanek, Zawadka járási székhelyének polgármestere december 18-án Debrecenben, a két településvezető találkozóján.
Jövőre ismét találkoznak
Mint arról a Cívishír a napokban beszámolt, a debreceni lovashuszár egyesület néhány tagja októberben ellátogatott Zawadkába, hogy találkozzanak az ott élőkkel és megnézzék azt a helyet, ahol 1914 decemberében a helybeliek elbújtattak 28 debreceni huszárt, ezzel őket megmenekítve az orosz elfogástól, a fogságtól, a haláltól. A huszárok magukkal vitték Puskás István, Debrecen alpolgármesterének meghívólevelét is. A zawadkai önkormányzati delegáció december 18-án és 19-én járt Debrecenben. A programjukról Szoboszlai Endre, a debreceni lovashuszárok sajtósa tájékoztatta a Cívishírt.
– Papp László polgármester a dolgozószobájában fogadta a kilencfős kis-lengyelországi delegációt. Mindkét polgármester örömmel hallgatta a régmúltból előkerült történetet. Mint kiderült, a zawadkaiak számára is ismeretlen volt elődeik hőscselekedete, és igencsak hálásak voltak azért, hogy megismerhették a történetet. Papp László megköszönte, hogy megmentettek 28 debrecenit, majd szóban megállapodtak, hogy tovább viszik a most elkezdett kapcsolatot. Emléktáblát helyeznek el ott, ahol a 28 debreceni huszárt bújtatták a zawadkaiak, továbbá a cívisváros önkormányzata a jövő évben esedékes viszontlátogatáson egy emlékoklevéllel köszöni majd meg a 109 évvel ezelőtti hőstettet. A zawadkai küldöttség tagjai között voltak népzenészek is, ők a polgármesternek egy kis bemutatót tartottak. A küldöttség egy részét munkaebéden fogadta Puskás István alpolgármester, a másik részét pedig Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. vezérigazgatója. Ezen a fogadáson a zenészek rögtönzött bemutatóval köszönték meg a vendéglátást. A lengyel vendégeink egyébként az adventi vásárban is szórakoztatták zenéjükkel, énekükkel a közönséget – tájékoztatott Szoboszlai Endre, aki arról is beszélt, hogy a Hajdú Gabonánál tett látogatásukon a magyar és a lengyel huszárhagyományokról, valamint az ebben az évben 35 éves debreceni hagyományőrző lovashuszár bandérium életéből tartottak prezentációt.
A lengyel vendégek ellátogattak a Déri Múzeumba is.
– Barátok között mindig jól érzi magát az ember, sok minden köti össze a magyarokat és a lengyeleket évszázadok óta. Háborúk, közös király, közös sors, a magyarok nem akarták megtámadni a lengyeleket a második világháborúban, és még sorolhatnánk. Ennek a sok köteléknek köszönhetően vagyunk most Debrecenben – ezt már Andrzej Romanek válaszolta a Cívishírnek. – Ősszel megkerestek a debreceni huszárok egy történettel, amitől nagyon meghatódtunk, hiszen 1914-ben a zawadkai lakosok nagyon nagy dolgot tettek a magyarokért. Saját házaikban elrejtettek 28 huszárt az orosz katonák elől, és az oroszok hiába ajánlottak nekik pénzt, hiába próbálkoztak bármiféle vesztegetéssel, ők nem árulták el a magyarok hollétét. A huszárok utódai emlékeztek a történetre és megkeresték a zawadkai lakosokat, hogy megköszönjék azt a nagyszerű, emberséges cselekedetüket. Ezt mi nagyra értékeljük, és hálásak vagyunk a debrecenieknek. Folytatás? Szeretnénk a fiataloknak továbbadni ezt az értéket, ezt a történetet azért, hogy a fiatalok mint hősökre gondoljanak az elődeikre. Manapság nehéz időket élünk, az emberség kezd eltűnni, ezért szeretnénk ezt a történetet minél szélesebb körben megismertetni, leginkább a gyerekekkel, hogy legyen előttük egy olyan példa, ami megmutatja, mi a valódi emberség.