A Bundesligából igazolt csatárt a Debrecen
A DVSC kölcsönben szerződtette Maurides Roque Juniort, aki a Bundesligában szereplő FC St. Pauli együttesétől érkezett Debrecenbe. A 30 éves brazil csatár a mostani idényben csak egy mérkőzésen lépett pályára a német topbajnokságban, ezzel együtt remek képességű, gólerős támadó – közölte a Loki január 28-án.
Maurides a brazil Internacional csapatában kezdte profi pályafutását, majd Portugáliába vezetett az útja, ahol játszott az Arouca, a Figueirense és a Belenenses együtteseiben is.
A portugál bajnokságban összességében 77 mérkőzésen 19 gólt lőtt és 8 gólpasszt adott, ezt követően a bolgár CSZKA Szófia szerződtette. Bulgáriában kiváló teljesítményt nyújtva 21 találkozón 9 találatot is szerzett, a gárdát abban az időben Nestor El Maestro vezetőedző irányította. 2019-ben több mint 2 millió eurót fizetett érte a kínai Changchun Yatai, majd a dél-koreai Anyang érintésével visszatért Európába, a lengyel első osztályú Radomiak színeiben 47 mérkőzésen 9-szer volt eredményes az Ekstraklasában és 6 gólpasszt jegyzett.
A 189 cm magas támadót 2023-ra szerződtette is az akkor másodosztályú német St. Pauli, azonban sérülések hátráltatták, így nem tudott főszerepet vállalni a bajnoki címben és a gárda feljutásában. A remek fizikális mutatókkal rendelkező Maurides azóta visszanyerte erejét, még ha csak egy meccsen is, de bemutatkozhatott a Bundesliga 1-ben, mostantól pedig a DVSC-t segítheti góljaival – írták.