civishir.hu
2023.09.16. 18:31
A debreceni rendezvény vendégei mind megették.
A panírozott, gyorsfagyasztott ételek és a Ripp-Ropp termékek gyártója, a debreceni Marnevall Zrt. szeptember 16-án, szombaton a debreceni Zamat Fesztiválon egy 2,3 négyzetméteres rántott húst készített el, ami 150-szer nagyobb, mint egy normál méretű. Ehhez a rendkívüli teljesítményhez több mint 30 kilogramm hús volt szükséges, és a panírozáshoz is ipari tételben használtak fel lisztet (20 kilót), több száz tojást, 50 kiló morzsát, 1 kiló sót, 25 deka borsot, valamint 300 liter olajat.
A rekordkísérletet a Magyar Rekordok Szövetsége felügyelte és hitelesítette. A szervezet képviselője a közönség hatalmas ovációja közben bejelentette, hogy tudomásuk szerint nemcsak Magyarországon, de a világon is ez a legnagyobb, egyben készült rántott szelet. Az ötletgazdáktól megtudtuk, hogy eme cseppet sem hétköznapi rekord megvalósításához egyedileg gyártott asztalokra, valamint panírozó, lisztező és tojásozó kádakra volt szükség. A húst összezárható rácsok közé szorították, majd pedig 4 embernek kellett kiemelni a 300 liter forró olajból. Szerencsére minden úgy alakult, ahogy a házigazdák remélték, így nem maradt más hátra, mint hogy a közönség az utolsó falatig megegye.
Két vidéki banda csapott össze.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.29)