2023.05.11. 15:08
Kiderült, mikor indulhat újra a vonatközlekedés.
Várhatóan a jövő héten indulhat újra az egyik vágányon a vonatforgalom Újfehértó és Hajdúhadház között, azután kezdődhet meg a hétvégi tehervonat-balesetben súlyosabb károkat szenvedett másik vágány helyreállítása. Hadnagy Attila, a MÁV Zrt. debreceni pályavasúti területi igazgatóságának vezetője a helyszínen tartott sajtótájékoztatón csütörtök délután közölte:
a műszaki mentés és teljes vasúti pálya helyreállításának költsége meghaladja az egymilliárd forintot.
Vasárnap délelőtt siklott ki egy vasérccel rakott tehervonat kilenc kocsija Újfehértó és Hajdúhadház állomás között, a Hajdú-Bihar vármegyei Téglás közelében. A kisiklott vasúti kocsik egy része felborult és járhatatlanná tette a pályaszakaszt. Hadnagy Attila csütörtökön elmondta, valamennyi kisiklott vagont visszaemelték a pályára és bevontatták a közeli hajdúhadházi vasútállomásra, ezzel szabaddá vált a munkaterület a vágányok és a vasúti pálya helyreállítására. Hozzátette,
140 méteren kicserélik a vasúti síneket és 240 vasbetonaljjal teljesen újjáépítik a felső ágyazatot, ezután kezdenek hozzá a felsővezeték rekonstrukciójához.
A tervek szerint a jövő héten indulhat el a vonatforgalom villamos vontatással a jobb vágányon. Ezt követi a kisiklás helyén teljesen használhatatlanná vált bal pálya alépítményének és földművének helyreállítása, ami sokkal nagyobb felújítási munka lesz - részletezte Hadnagy Attila. Kitért arra, hogy ezen a vágányszakaszon mintegy 3600 méter sínt és csaknem 4500 vasbetonaljat kell kicserélni, emellett közel 3 ezer tonna ágyazati anyag beszállítása és a vágányba építése lesz szükséges a teljes helyreállításhoz.
Két vidéki banda csapott össze.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.28)