civishir.hu
2023.05.15. 08:04
Az új klip főszereplője a zseniális Mucsi Zoltán.
A 2000-ben alakult pécsi zenekar és Debrecen története ezernyi ponton fonódott már össze, most egy újabb fonalszál kerül ebbe: május 19-én visszatérnek a cívisvárosba, hogy a Nagyerdei Víztorony kertjében adjanak összefoglalót eddig 23 évükről. Meglepő, de így van: 2000-ben alakultak, több, mint két évtizede töltik be meghatározó szerepüket a hazai rockzenében. Ez idő alatt kilenc nagylemezt és számos egyéb remek kiadványt tettek le az asztalra, de a tagok (különösképpen a frontember Beck Zoltán) már-már megszámolhatatlan mennyiségű mellékprojektben is látható és hallható. Ennek legutóbbi bizonyítéka a tavaly év végén megjelent közös verslemeze Grecsó Krisztiánnal. Ami pedig az anyazenekart illeti: bár stúdióalbumot utoljára 2019-ben adtak ki (Ki az akit még megölelnél), azonban egy éve egy remek új dallal és videóval jelentkeztek Éhezők jóllakottak címmel. A klipben (amelyet a zenekar állandó fotósa, Bátori Gábor 'jim' rendezett) Mucsi Zoltán kapta meg a főszerepet.
A 30Y közösségi média bejegyzései alapján már javában zajlanak a tizedik nagylemez munkálatai, azt azonban nem tudni, hogy mikor jelenik meg, ahogyan azt sem, hogy ebből hallhat-e majd ízelítőt szombaton a debreceni közönség.
A nagyerdei koncertjükre nem egyedül érkeznek: velük tart a budapesti Felső Tízezer is. A zenekar negyedik nagylemeze alig több, mint egy éve jelent meg Elkerülhetetlen címmel, minden bizonnyal szép számban fognak előkerülni erről az albumról is dalok a Nagyerdőn.
A koncertek Facebook-eseménye ITTÁtadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Pályázati forrásból újítják fel.
Átvizsgálják az épületeket.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.10)