civishir.hu
2023.03.29. 18:18
A Zenei Támogatási Programra kétmillió forintot szánnak.
A debreceni önkomrányzat idén is meghirdeti a Zenei Támogatási Programot a fiatal, amatőr könnyűzenészek számára.
Puskás István a Nagyerdei Víztoronyban tartott március 29-i sajtótájékoztatón elmondta: a program célja, hogy a meglévő országos támogatási rendszereket kiegészítve, azok hiányterületeit figyelembe véve anyagi segítséget nyújtson az amatőr, tehetséges zenészeknek Debrecenben.
Idén kétmillió forint keretösszeg áll rendelkezésre, pályázni pedig könnyűzenei hangfelvételek, illetve könnyűzenei videoklipek készítésének és megjelentetésének támogatására lehet
– fogalmazott Puskás István, hozzátéve, hogy 2022-ben összesen 51 pályázatot nyújtottak be, amelyből 25 megvalósítása kapott támogatást.
Süli András arról beszélt, hogy közel két év után izgalmas tanulmányutakkal és a kis zenei klubok közötti kapcsolat megerősítésével zárul az a Nagyerdei Víztorony által koordinált szakmai együttműködési program, a VOLUCITIES, amelyet az Európai Unió Music Moves Europe kezdeményezése 70 ezer euróval támogatott.
A programnak köszönhetően hat debreceni önkéntesnek nyílt lehetősége betekinteni külföldi klubok „színfalak mögötti” életébe. A VOLUCITIES záró programsorozatára Debrecenben került sor, ahol nemzetközi workshop keretében a szervezők és a bevont önkéntesek cserélték ki a programmal kapcsolatos tapasztalataikat és saját városaik zenei színterével kapcsolatos meglátásaikat.
A Zenei Támogatási Programra pályázni kizárólag az alábbi linken megadott online adatlapon lehet:
https://demki.hu/debrecenihangfoglalopont/palyazati-adatlap/
A pályázók körének pontos meghatározását a pályázati felhívás tartalmazza. A pályázat beadási határideje: 2023. április 30.
Ő pedig írt egy búcsúlevet.
A debreceni dandár a Magyar Honvédség legnagyobb szárazföldi katonai szervezete.
Az Apolló Superiort betemette a múlt. Más elképzelések vannak a belvárosi tömbbel.
Egy 22 éves férfi szenvedett sérülést.
Egy délvidéki férfi szervezete maga a csoda.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.10.04)