Kósa, Pósán, Tasó és Varga vagyona: motorok, magánkönyvtár, erdők…

Parlamenti képviselőinknek kötelező évente nyilatkozni a vagyoni helyzetről, és ezt február elsején teszik közzé a parlamenti honlapon. Bár senki nem hisz az adatok valódiságában, mert mindenki azt ír bele a nyilatkozatba, amit akar – és megesett, hogy papíron egy-egy politikus szegényebb volt, mint a templom egere –, a hazai sajtó ezt nagyon komolyan szemlézi. Mi sem akarunk kilógni a sorból, megnéztük, szűkebb pátriánk, Debrecen képviselőinek mennyi vagyonuk van, vagy legalábbis mi az, amit nép orrára kötnek.
Kósa Lajos: három motor és adósság
Kósa Lajosnak továbbra is megvan a mintegy ezer négyezetméteres telken lévő 300 négyzetméteres családi háza, amelyben – a vagyonnyilatkozata szerint – hatan élnek, tehát egyik gyerek sem repült még ki a Széchenyi-kerti fészekből. Ugyancsak megvan még a Budakeszin lévő 658 négyzetméteres építési telek és hozzá a szolgalmi utak, amiket még 2008-ban vásárolt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szamosszegen 2,5 hektár szántója is van a politikusnak, aki ehhez örökség révén jutott hozzá 2015-ben. Ingóságai közül feltüntetett egy 2019-es Mercedes Vianót, valamint három BMW-motorkerékpárt. A flotta legújabb darabja egy BMW 1200 GS túramotor, amely tavalyi szerzemény. Kósa Lajos ugyanakkor 50 millió forintos banki hitelben érintett adóstársként, valamint 8 és fél millió forint - magánszemélyekkel szembeni - tartozása is van. A számláján kétmilliót forintban, másfél milliót devizában őriz, egyéb megtakarítása nincs.
Pósán László: két munkahely, két fizetés
Pósán László felerészben tulajdonos 220 négyzetméteres lakóháznak, amely 800 négyzetméteres telken épült 2002-ben, és itt hárman laknak egy háztartásban. Van egy Volkswagen Jetta típusú személygépkocsija, amelyet 2017-ben vásárolt. Vagyonnyilatkozatában feltüntette a „magánkönytárát” mint hathavi jövedelmét meghaladó ingósági értéket. Értékpapírban elhelyezett megtakarítása 40 millió forint, és van cirka 15 millió forint hitelintézeti követelése. A parlamenti képviselősége mellett megtartotta a tanári állását a Debreceni Egyetemen, ahol a bruttó fizetése 677 ezer forint, és 2021-ben keresett még 150 ezer forintot publikációkkal.
Tasó László az erdők szerelmese
Tasó László az 1987-ben, Nyíradonyban épített családi házban él a feleségével. A vagyonnyilatkozat szerint az ő gyerekei már kirepültek. Hajdúszoboszlón is van 200 négyzetméteres társasházi lakása – olvasható a vagyonnyilatkozatában, amelyben további 16 pontban sorol fel erdőket, szántókat, zártkerteket Nyíradonyban egy környékén, és számot ad, hogy ezek után mennyi területalapú vagy zöldítési támogatást kapott. Tavaly vásárolt egy 2016-os évjáratú Ford Exploler terepjárót. Van továbbá 9 millió forint készpénze, 13 millió forintot „pihentet” a bankszámláján, valamint 18 millió forinttal tartoznak neki. Neki is van banki hitele (közel 7,5 millió forint), valamint magánszemélyekkel szembeni tartozása (11 millió forint). Őstermelőként tavaly 4,55 millió forintot keresett, és 40 százalékban tulajdonosa az Euro-Kom '99 Kft-nek.
Varga Zoltán: semmi extra, csak egy Volvo
A DK-s Varga Zoltán a feleségével és a két lányával él egy háztartásban, mégpedig egy 130 négyzetméteres házban, amelyet 1998-ban épített. Örökség révén negyedrészben tulajdonos még egy 60 négyzetméteres debreceni lakásnak – derül ki a vagyonbevallásából. Egy 2016-os Volvo S60-as az egyetlen értékes ingósága, megtakarítása nincs, hitele azonban van, mégpedig 3,7 millió forint. Parlamenti képviselőként a fizetése 1,452 millió forint.
[Beillesztett cikk: Tiba, Bodó és Vitányi pénze - ezt vallották be a hajdú-bihari képviselők]


















