Hirdetés
Debrecen-Mátészalka: öt perccel csökken a menetidő
| 2020. 11. 28. | 14:39:00
December 13-tól érvényes az új menetrend.

A MÁV-START 2020/2021-es menetrendje mintegy 30 vasútvonalon hoz az utasok számára jól érzékelhető változást, több vonalon csúcsidőben az eddigieknél is több és gyorsabb vonat közlekedik a pálya- és járműfejlesztések eredményeként. A MÁV és a Volánbusz integrációja révén több térségben is összehangolt vasúti és buszos csatlakozások létesültek, melyek a közösségi közlekedési rendszer versenyképességét javítják.
Kelet-Magyarországon több fővonalon bővül az InterCity-hálózat, Zemplén és Borsod térsége új kétóránkénti közvetlen kapcsolatokkal kerül közelebb a fővároshoz.
Tiszaújváros és Polgár irányából az autóbusz és vasúti közlekedés menetrendjeinek összehangolása révén lehet gyorsabban és gyakrabban Budapestre utazni.
Változások december 13-tól térségünkben
- Budapest és Borsod-Abaúj-Zemplén megye között az InterCity-hálózat fejlesztésével jelentősen javulnak az eljutási lehetőségek. Az új Hernád InterCity vonatok kétóránként biztosítanak kapcsolatot Budapest és Kassa (Hidasnémeti) között, Miskolc, Szikszó, Encs, Hidasnémeti érintésével. Az új Zemplén InterCity vonatok Budapest és Sátoraljaújhely között közlekednek, érintve Szerencset és Sárospatakot, ezzel 20 perccel csökken a Sátoraljaújhely és Miskolc közötti menetidő. A Hernád-Zemplén InterCity vonatok Budapest és Miskolc között egyesítve közlekednek, emellett a két nagyváros között javulnak a reggeli és esti eljutások is. A Hernád-Zemplén InterCity vonatokon vásárlás és felhasználás időpontjától független árú, – 300 forintba kerülő – helyjegyet vezet be a vasúttársaság a rendszerszintű tarifaegyszerűsítés következő elemeként.
- Tiszaújváros, Polgár, Tiszavasvári térségéből a Nyíregyháza és Eger között közlekedő autóbuszok Mezőkövesden InterCity-csatlakozást biztosítanak Budapest irányába, így a térség fővárosi kapcsolata jelentősen javul.
- Ózd, valamint Sárospatak és Miskolc között is versenyképessé válik a vasúti közlekedés a párhuzamos főutakon elérhető menetidőkkel. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is több új járatot indít a Volánbusz: Szerencset, Erdőbényét, Olaszliszkát, Sárospatakot, Sátoraljaújhelyt, Putnokot, Hétet és Sajónémetit érinti a változás. A Miskolc-Ózd vasútvonalon új menetrend ép életbe, a vonatok az autóbuszhálózat átalakításával szinkronban gyorsított megállási rend szerint fognak közlekedni, 13 perccel gyorsabb menetidővel.
- Debrecen térségében a Debrecen–Mátészalka vasútvonalon öt perccel csökken a menetidő. Munkanapokon, esténként egy új járattal több közlekedik a Debrecen–Nagykereki viszonylaton.
További híreink

Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.

Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.

Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.

Karambol a debreceni belvárosban
A tűzoltókat is riasztották.

Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
A Magyar Közút korábban azt írta, várhatóan április végére elkészülnek a munkálatokkal.

Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.

Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.

Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.

Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.

Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.

Baleset: késnek a vonatok a debreceni vonalon
Zajlik a helyszínelés.

Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
A kinevezések célja a szakterület további fejlesztése.
Hirdetés

Norvég győzelem a debreceni salakon
A mi fiúnk a 11. helyen zárt.
Hirdetés
Olvasta már?

Biharkeresztes: összefogásból született a majális
A színpadi műsorok mellett számos kísérőprogram várta a látogatókat.

Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.

Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.

Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Gazdaság
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Támogatott tartalom

GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.

Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.

Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.

Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés





















