Cívishír
2020.01.10. 11:01
Forgalmi szimulációt kértek a sürgető közlekedési beruházásról.
Tavaly nyáron úgy tűnt, hogy 2019 őszén kiírhatják a kivitelezésről szóló közbeszerzési eljárást az egyik legforgalmasabb debreceni csomópont átépítésére, 2020 tavaszán pedig fel is vonulhatnak a munkagépek a Hadházi út és a Nyíl utca kereszteződésének lámpás kialakítása érdekében. Köztudott: a beruházás évek óta napirenden van, utóbb, a főpályaudvar-projekttel egyidőben átkerült az önkormányzattól az állami Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt-hez (NIF). Ez az intermodális központ elhalasztásával sem változott. A csomópont ügye annyira sürgető, hogy Papp László polgármester egy alkalommal kijelentette, ha az állam nem áldoz rá, Debrecen inkább saját erőből megcsinálja. Azonban a kormány nem hátrált ki a projektből sőt a NIF szóvivője, Kiss Boglárka és a városvezető egy 2019. júliusi sajtótájékoztatón éppen arról beszélt, hogy a fejlesztés 2020-ban megvalósul a cikk elején említett ütemezéssel.
Mivel a kivitelezési közbeszerzés csak nem indul, a NIF-nél érdeklődtünk. Válaszukból az derül ki, hogy a Nyíl utca–Hadházi út ügyét összevonták a Bem tér–Füredi út–Péterfia utca–Simonyi úti csomópont szintén küszöbön álló fejlesztésével, ezért a kiviteli terv és az építési engedély módosítása vált szükségessé.
Ami az utóbb említett kereszteződést illeti, ott több új jobbra kanyarodó sávot építenének. Így egyet a Simonyi útról a Füredi út, egyet a Bem térről a Simonyi út és egyet a Péterfia utcáról a Bem tér felé.
A két beruházás elengedhetetlen része a debreceni zöldhullámnak, mint arról Papp László már többször is szót ejtett.
Ratalics László
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Két vidéki banda csapott össze.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.25)