2019.11.01. 11:23
Amennyiben a közgyűlés megszavazza, amire akár mérget is lehet venni.
A papírforma szerint a november 7-i közgyűlésen forradalmi hevület nélkül is megszavazza a testület fideszes többsége, hogy mennyi legyen a polgármester, illetve négy alpolgármesterének havi járandósága, de arról is döntenek, hogy saját maguk áldozatos munkáját mennyivel honorálják.
A Szekeres Antal jegyző által benyújtott előterjesztés szerint Papp Lászlónak nem emelkedik a bére, azaz továbbra is bruttó 997 ezer forint lesz a fizetése, ehhez kap még 149 ezer forint költségtérítést, valamint a középfokú német nyelvvizsgája után még 23 ezret. Papp Lászlónak „mellékes” bevételei is vannak még, azokról egy korábbi vagyonnyilatkozatban tett említést.
![]() | Gazdag ember vezeti Debrecent. Papp László vagyonnyilatkozata!A legvagyonosabb polgármesterek közé tartozik, de legalább tudjuk, honnan van a pénz. |
A debreceni polgármester igazán gáláns az alpolgármestereivel, hiszen azt már ő terjesztette elő, hogy a lehető legmagasabb juttatást kapják. A törvény szerint a helyettesek a polgármester bérének 70-90 százalékát kaphatják, a debreceniek a 90 százalékát, egészen pontosan 897.500 forintot kapnak havonta. A milliós apanázst a költségtérítéssel érik el, a bérük 15 százalékára jogosultak, és ez még nem minden!
Anyagilag a legjobban a Barcsa Lajos jár, aki az idegen nyelveket tekintve a legmagasabban képzett, a felsőfokú angolja és a középfokú németje plusz 61.840 forintot hoz a konyhára. Széles Diánának egy angol középfokúja van, ő 23 ezerrel vigasztalódik. Az új alpolgármesterek közül Balázs Ákos nem tud felmutatni nyelvvizsgát, a „külsős” Puskás Istvánnak pedig olasztudásáról van papírja, és kap érte 19 ezer forintot, mégpedig „soron kívül”, mert az olaszért egyébként nem járna pótlék.
Papp László a képviselőkhöz is kegyes, az alapbérüket 135 ezerről 170 ezerre emeli, illetve a mobilparkolásra is ötezerrel többet, 15 ezer forintot kapnak a jövőben. A bizottsági munkával további szép summa ütheti a képviselők markát.
![]() | Eltért a hivatalos eskü szövegétől a balos ellenzék DebrecenbenAlakuló ülést tartott a debreceni közgyűlés. |
A Mikepércsi úton már dolgoznak is.
Pénzt fogadtak el.
Nem ez volt az utolsó ellenőrzés.
Kitüntették.
A harag vezérelte.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.05.29)