police.hu
2019.05.19. 14:32
Tizenéveseket gyanúsítanak a gyilkossággal.
A rendőrségre május 13-án 22 körül érkezett bejelentés arról, hogy két maszkos alak egy hajdúhadházi ingatlanban leütött egy 66 éves férfit, majd a feleségét megfenyegették és rövid kutatást követően 6 000 forintot és némi édességet zsákmányolva elmenekültek. A rendőrök a helyszínre mentek és azonnal mentőt hívtak az idős férfihez, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A férfi a bántalmazás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a szakszerű kórházi ellátás ellenére életét vesztette.
A nyomozók az elkövetők felkutatására hajtóvadászatot indítottak, ami pár nap alatt eredményre is vezetett. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály, valamint a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársai a hajdúhadházi rendőrökkel közösen május 16-án a helyi fiatalokat, valamint további két társukat előállították a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatosan.
A nyomozók a 15, 16, valamint 17 éves fiúkat gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették
és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság május 19-én elrendelt. A nyomozás adatai szerint az idős férfi a kutyájuk ugatására ment ki a kertjükbe és a fiatalok ekkor támadták meg. Bementek a házba, ahol a sértett feleségét megfenyegették és készpénzt kezdtek keresni.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Két vidéki banda csapott össze.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.25)