Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Sok éve várnak a homokkerti kereszteződés átalakítására

| 2019. 03. 27. | 13:56:00
A debreceni önkormányzat ígéri, nyáron elkezdődhet a munka.
Sok éve várnak a homokkerti kereszteződés átalakítására
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Több mint tíz éve visszatérő eleme a helyi közbeszédnek a Szabó Kálmán - Vécsey utcai balesetveszélyes kereszteződés fejlesztése lámpás csomóponttá vagy körforgalom által. Koccanásos és személysérüléses balesetek a stoptábla ellenére egyaránt visszatérően bekövetkeztek, amihez az erős járműforgalom mellett annak is köze lehet, hogy a Szabó Kálmán utca felől nem annyira belátható a tér. 

A két éve elindított, több mint félszáz kereszteződést érintő debreceni közlekedésfejlesztési program már ezt a csomópontot is „műveleti területté” nyilvánította. 2017 végén a debreceni önkormányzatnál azt mondták, a következő év második felében megkezdik a lámpák, új kanyarodó sáv és járdák kiépítését. A körforgalom lehetősége már akkor elbukott. Mint közölték, szakemberek vizsgálták a kérdést, ám a kereszteződés geometriája és a szükséges hely hiánya miatt nem lehetséges oda körforgalmat építeni.

A munkálatok azóta sem kezdődtek meg. A Cívishír érdeklődésére a városháza március 27-én arról tájékoztatott, hogy a Budai Ézsaiás utca - Gizella utca - Szabó Kálmán utca - Vécsey utca csomópontjának kiviteli tervei elkészültek, a szükséges engedélyek rendelkezésre állnak.

– Az átalakítás kivitelezési munkái a közbeszerzési eljárás lefolytatása és a kivitelező kiválasztása után, várhatóan 2019 augusztusában fognak megkezdődni – reagáltak.

Fontos változás lesz, hogy a védett út a Szabó Kálmán és a Gizella utcák lesznek, amit a forgalomszámlási adatok is indokolnak.
RaL

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Egymásnak ütközött két autó a 35-ös főúton
Egymásnak ütközött két autó a 35-ös főúton
Debrecen közelében félpályán halad a forgalom.
Kapu Tibor szavazott, majd üzent
Kapu Tibor szavazott, majd üzent
Nyíregyháza-Oroson adta le a voksát.
A gyorshajtókra vadásznak Hajdú-Biharban
A gyorshajtókra vadásznak Hajdú-Biharban
Debrecenben és megyeszerte mérni fognak.
Ráígért a fideszes tervre Magyar Péter
Ráígért a fideszes tervre Magyar Péter
Debrecenben örök téma a Nagyállomás, a TISZA miniszterelnök-jelöltje ezzel indította a kampányzárót.
A debreceni férfi megölte a saját anyját
A debreceni férfi megölte a saját anyját
Emberölés miatt emeltek vádat ellene.
Debrecen kiválóságait díjazták a város napján
Debrecen kiválóságait díjazták a város napján
Ketten is átvették a díszpolgári címet.
Ismét ünneplőbe öltözött Debrecen
Ismét ünneplőbe öltözött Debrecen
A Kossuth téren 1693 darab debreceni páros kolbászos batyu készült az ünneplők számára.
Tűzjelző rendszert cserélne az Aquaticum
Tűzjelző rendszert cserélne az Aquaticum
Szükséges a hotel és fürdők tűzjelző rendszereinek egységes korszerűsítése.
Debreceni oktató kapott rangos tehetséggondozó díjat
Debreceni oktató kapott rangos tehetséggondozó díjat
Hajdú-Bihar vármegyéből egyedül Laskay Edit részesült az elismerésben.
Városnap Debrecenben: mutatjuk a negyedik nap képeit
Városnap Debrecenben: mutatjuk a negyedik nap képeit
Sok család látogatott ki a Kossuth térre is.
Vallomás a leleplezőnek szánt debreceni hangfelvételről
Vallomás a leleplezőnek szánt debreceni hangfelvételről
Tóth-Beeri Szilvia választási csalásra hivatkozva feljelentést tett a rendőrségen.
Kisbusz és autó ütközött Debrecen határában
Kisbusz és autó ütközött Debrecen határában
A Csonka János utcában történt a baleset.
Hirdetés
Hirdetés
Egymásnak ütközött két autó a 35-ös főúton
Egymásnak ütközött két autó a 35-ös főúton
Debrecen közelében félpályán halad a forgalom.
Hirdetés
80 éves Ed O'Neill
80 éves Ed O'Neill
Al Bundy-ként vált világhírűvé.
Hirdetés
Hirdetés
A Polymarketen Magyar a toronymagas esélyes
A Polymarketen Magyar a toronymagas esélyes
Az oldalt magyarországi IP-címről nem lehet már elérni.
Hirdetés
Hirdetés
A választások miatt hétfőn játszik a DVSC
A választások miatt hétfőn játszik a DVSC
A debreceniek visszakaszkodnának a dobogóra.
Gazdaság
Ráígért a fideszes tervre Magyar Péter
Debrecenben örök téma a Nagyállomás, a TISZA miniszterelnök-jelöltje ezzel indította a kampányzárót.
Tűzjelző rendszert cserélne az Aquaticum
Szükséges a hotel és fürdők tűzjelző rendszereinek egységes korszerűsítése.
Régi vezetékek helyett új rendszer Bakonszegen
Gara Péter szerint időszerű volt a polgármesteri hivatal elektromos hálózatának korszerűsítése.
Beruházások sora indult el Hosszúpályiban
Országos és önkormányzati fejlesztések, valamint járdaépítések is szolgálják a hosszúpályiakat.
Orbánnak Debrecenben is meggyűlt a baja a tüntetőkkel
A miniszterelnök szerint a „tiszások behívták a titkosszolgálatokat” a választási győzelmük érdekében.
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Csaknem száz borászat vár, hogy érezd a tavasz ritmusát.
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Ajánlattételi felhívás.
E-számla kampány indul Debrecenben
E-számla kampány indul Debrecenben
Kedvezménnyel ösztönzik a lakosságot digitális számlázásra.
Hirdetés