Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

900 szakember jön Debrecenbe

| 2018. 06. 30. | 10:52:00
Téma lesz a magyar gazdaság növekedési esélye is.
900 szakember jön Debrecenbe
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecenben rendezik meg szeptember 6 és 8. között az 56. Közgazdász-vándorgyűlést, amelyre idén a Kárpát-medencéből és a visegrádi országokból legalább 900 közgazdászt várnak – közölte a rendezvényt szervező Magyar Közgazdasági Társaság az MTI-vel. 

A közleményben Pleschinger Gyula, Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja, a társaság elnöke kifejtette: tavaly

a konferencia központi témáját a versenyképesség adta, idén pedig az oktatásra és a szakképzésre, illetve ezek nemzetgazdasági összefüggéseire helyezik majd a hangsúlyt.  

Az MKT elnöke hozzátette, a konferenciára felkért előadók között hagyományosan ott van Matolcsy György, a jegybank elnöke, Varga Mihály pénzügyminiszter, de várhatóan előadást tart a debreceni tanácskozáson Günther Oettinger, az Európai Bizottság költségvetésért felelős tagja és Liam Benham, az IBM európai alelnöke is. 

A vándorgyűlésen olyan témákat is érintenek, mint például a magyar gazdaság növekedésének esélyei, a kelet-közép-európai tőzsdék stratégiái a Brexit után, a biztosítási piac aktuális trendjei, a sportgazdaság kérdései, az Európai Unió 2020 utáni költségvetési kilátásai, vagy éppen az innováció és a foglalkoztatás összefüggései – ismertette Pleschinger Gyula. 

A közlemény szerint Hegedüs Éva, az idén 124 éves MKT főtitkára, a Gránit Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója felidézte, hogy tavaly Egerben a konferencia három napja alatt két plenáris és 17 szekcióülésen több mint 160 előadó osztotta meg gondolatait a csaknem 900 emberből álló hallgatósággal. Így a résztvevők, az előadók, és a szekciók számát tekintve is rekordokat döntött a konferencia.   

Az 56. Közgazdász-vándorgyűlés folyamatosan frissített és bővülő programja a http://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu oldalon található.

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Oktoberfest: sörömmel, örömmel Debrecenben
Oktoberfest: sörömmel, örömmel Debrecenben
Nézze meg az első este fotóit! +Képgaléria
Kínai ünnepre készül Debrecen
Kínai ünnepre készül Debrecen
Bepillantás a távolkeleti ország kultúrájába, hagyományaiba.
Ceasar Doors ajtók a Gulyás Tüzépen
Ceasar Doors ajtók a Gulyás Tüzépen
Stílusos és tartós megoldások minden otthonba!
Hármas karambol Debrecenben
Hármas karambol Debrecenben
A járművezetőkön kívül más nem ült az autókban.
Így emlékezik Debrecen a gyásznapon
Így emlékezik Debrecen a gyásznapon
Magyarország lobogójának felvonásával és félárbócra eresztésével kezdődik.
Kötelező a maszkviselés Debrecenben és Berettyóújfaluban
Kötelező a maszkviselés Debrecenben és Berettyóújfaluban
Járványügyi megelőző intézkedésként vezették be.
Példátlan összefogás Debrecenben és Hajdú-Biharban
Példátlan összefogás Debrecenben és Hajdú-Biharban
Nincs még egy ilyen vármegye az országban.
Továbbra is zárva a debreceni kereszteződés
Továbbra is zárva a debreceni kereszteződés
Terelőútvonalon két buszjárat.
Feltört a víz a Szoboszlói úton
Feltört a víz a Szoboszlói úton
Megsérült a csővezeték.
A Debreceni Egyetem hallgatója tűnt el a Hortobágy-Berettyóban
A Debreceni Egyetem hallgatója tűnt el a Hortobágy-Berettyóban
Doktori kutatáshoz végeztek vizsgálatokat, amikor örvénybe kerültek.
Rászoruló debreceni diákok pályázhatnak
Rászoruló debreceni diákok pályázhatnak
Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjpályázat.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kínai ünnepre készül Debrecen
Kínai ünnepre készül Debrecen
Bepillantás a távolkeleti ország kultúrájába, hagyományaiba.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Bővítette együttműködését a BMW és az egyetem
Immár a debreceni felsőoktatási intézmény nyolc karával dolgozik együtt a gyár.
Film készült a dúsgazdag debreceni családról
„Tudta, hogy nem azok a «rohadt kapitalisták» vagyunk…”
Bírság és kormányhivatali felszólítás a Woltnak
Súlyos munkavédelmi mulasztásokat tártak fel.
Világelitben a debreceni startup
Rangos kreatívipari versenyen vettek részt.
A BMW új intézet létrehozására késztette az egyetemet
Debreceni rektor: a BMW teljesen átszervezi a város és a régió életét.
„Bolygóközi invázió” Debrecen déli részén
Épül a körforgalom, alakul az új lakóterület, ahol a Naprendszer ihleti a névadásokat.
Támogatott tartalom
Ceasar Doors ajtók a Gulyás Tüzépen
Ceasar Doors ajtók a Gulyás Tüzépen
Stílusos és tartós megoldások minden otthonba!
Magánorvosi centrum nyílik a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdőben
Magánorvosi centrum nyílik a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdőben
Beutaló nélkül, rövid előjegyzési idővel fogadják a betegeket.
Richter-érdemérem: pótolhatatlan gyógyítóknak
Richter-érdemérem: pótolhatatlan gyógyítóknak
Idén először mentor-rezidens párosok is indulhatnak.
Hirdetés
Hirdetés