2018.02.21. 14:07
A diósgyőri stadionban lenne a megnyitó, a nagyerdeiben pedig a záróünnepség.
Egyetemi kontinensviadalra pályázik a Debreceni és a Miskolci Egyetem. Az Európai Egyetemi Játékok (EUG) rendezését a kormányzat is támogatja. A bírák a napokban a helyszíneket is felkeresték. Döntés áprilisban lesz.
Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) delegációja február 11-16. között két alkalommal is helyszíni szemlét tartott, mindkét városban felmérték a versenyeknek otthont adó sportlétesítményeket, valamint a versenyzők, bírák és a lebonyolításban részt vevők rendelkezésére bocsájtható szálláshelyeket, éttermeket.
Besim Aliti, az EUSA sportigazgatója és Davor Travnikar sportigazgató-helyettes a február 12-ei technikai bejáráson kiemelték, hogy a sportkomplexumok megfelelnek az EUSA előírásainak, Debrecenben létesítményfejlesztésre nincs szükség és a Nagyerdei Stadion is alkalmas a Campus Fesztivál nyitó napjával egybeeső záróünnepség helyszínének.
Miskolc kapcsán hangsúlyozták, hogy kiváló, az EUSA szellemiségének tökéletesen megfelelő az az elképzelés, hogy Európai Egyetemi Játékok falut alakítanak ki az egy helyen lévő kollégiumok miatt, melyek jelentős részét az elkövetkező 2-3 évben felújítják majd. Több helyszínt pedig a játékoktól függetlenül is korszerűsítenek, mint például a megnyitó helyszínének tervezett Diósgyőri Stadiont, mely átadása idén március végére várható.
A 6. Európai Egyetemi Játékok 2022-es, vagy 2024-es megrendezésére 2018 januárjában nyújtott be közös pályázatot Debreceni és a Miskolci Egyetem. A rendezvényt a két város önkormányzata, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS), a sportági szakszövetségek, valamint a magyar kormány is támogatja (1050/2018. (II.20) Korm.határozat).A tervek szerint az adott év júliusában, két héten keresztül mérnék össze tudásukat a hallgatók a két városban. Debrecen a B3x3, tollaslabda, futsal, kézilabda, a röplabda, a judo és a strandlabdarúgó, Miskolc pedig a kosárlabda, a labdarúgó, az asztalitenisz, a tenisz, a karate és a tájfutó viadaloknak adna otthont. A játékokhoz rektori és tudományos konferencia, valamint más oktatási, szakmai és kulturális programok, például a Campus Fesztivál is kapcsolódik majd.
A 6. EUG megrendezésére Magyarország mellett a Lengyelország is pályázik Lodz városával. Arról, hogy végül ki és mikorra kaphatja meg a rendezési jogot 2018. április közepén döntenek Madridban.
Ő pedig írt egy búcsúlevet.
A debreceni dandár a Magyar Honvédség legnagyobb szárazföldi katonai szervezete.
Az Apolló Superiort betemette a múlt. Más elképzelések vannak a belvárosi tömbbel.
Egy 22 éves férfi szenvedett sérülést.
A polgármester hétfőn este jelentette be.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.10.04)