Szabolcsihír
2017.09.29. 08:29
Kamu volt a gyermekrablás, ami futótűzként terjedt a közösségi oldalakon.
Napok óta tartja lázban a nyíregyháziakat a hét elején történt gyermekrablási kísérlet híre. A történet természetesen futótűzként terjedt a közösségi hálón is.
Az egyik nyíregyházi iskola képviselője szeptember 25-én jelezte a rendőrségnek, hogy a múlt héten Nyíregyháza egyik forgalmas pontján egy iskolából hazafelé tartó fiút két ismeretlen, gyalogosan közlekedő férfi megszólított azzal, hogy apja kérésének megfelelően hazaviszik. Az állítólagos eset a legnépszerűbb közösségi oldalon is elterjedt.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság munkatársai haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést, tanúkutatást és meghallgatták az érintetteteket. A vizsgálat kiterjedt a környéken kihelyezett térfigyelő kamerák felvételeinek beszerzésére és elemzésére is. Ezzel egyidejűleg a polgárőrség bevonásával fokozták az oktatási intézmények környékén a rendőri jelenlétet.
Az érintett fiú, törvényes képviselői jelenlétében történő ismételt meghallgatása eredményeképpen a rendőrség kategorikusan megállapította, hogy nem történt bűncselekmény.
A fiú a rendőröknek elmondta, hogy a gyermekrablás kísérletének történetét ő találta ki azért, hogy magyarázatot adjon szüleinek arra, hogy miért ért később haza az iskolából.
A rendőrök a nyíregyházi gyermek elmondása mellett az adatgyűjtés és a térfigyelő kamerák felvételeinek elemzése útján is kétséget kizáró módon megállapították, hogy
A rendőrség felhívja az internethasználók figyelmét arra, hogy az általuk látogatott közösségi oldalakon és egyéb nyilvános fórumokon
ne terjesszenek és osszanak meg felelőtlenül bármilyen híresztelést, mert ezzel adott esetben indokolatlan félelmet és pánikhangulatot kelthetnek! A rendőrség minden bejelentést komolyan vesz! A rendőrök azt is kérik, hogy aki bűncselekményről szerez tudomást, elsődlegesen ne a közösségi médiában ossza meg, hanem a rendőrség 112-es ingyenesen hívható központi segélyhívószámán haladéktalanul tegyen bejelentést!
Két vidéki banda csapott össze.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.28)