civishir.hu
2023.06.09. 18:40
Az utóbbi hét jelentős csapadékmennyisége után ismét nagyobb fokozatra kapcsolnak a szakemberek.
A tavalyi év azonos időszakához viszonyítva országosan idén mostanáig mintegy 50 százalékkal nagyobb volumenben végeztek kaszálási munkákat a Magyar Közút szakemberei. Hajdú-Bihar vármegyében összesen 1618 kilométernyi országos közút tartozik a társaság kezelésébe, melyek mentén idén már 9,4 millió négyzetméternyi felületen végeztek kaszálási tevékenységet a helyi mérnökségek.
Az utóbbi hét jelentős csapadékmennyisége után ismét nagyobb fokozatra kapcsolnak a szakemberek.
Az útesztétika és a közlekedésbiztonság javítására irányuló többlet kaszálási tevékenységet a Magyar Közút szakemberei két műszakban vagy túlórázva végzik – tudatta a társaság június 9-i közleményében. Mint írták, a koronaélen belüli területeken az átlagostól több, évi 3-4 alkalommal, koronaélen kívül pedig két alkalommal, míg a csomópontok környezetében, a körforgalmak területén és a turisztikailag kiemelt területeken ettől is gyakrabban, szükség szerinti gyakorisággal zajlanak jelenleg is a munkálatok.
– Az adott útszakaszokon először mindig nagyteljesítményű gépi fűkaszával zajlik a kaszálás, majd ezt követően a vezetőoszlopok, táblaoszlopok, korlátlábak környezetét kiegészítő kézi kaszálás van soron. Ezen munkák elvégzéséhez Hajdú-Bihar vármegyében 19 eszközhordozóra felszerelhető kasza adapter és 75 kézi motoros fűkasza áll rendelkezésre. Kiemelt figyelmet fordítunk a turisztikailag kiemelt Hortobágyi térségének növényzetgondozási munkáira, valamint a napokban 33-as, 4-es, 42-es, 47-es és a 35-ös utakon várható kaszálási munka, ezért az arra közlekedőktől fokozott figyelmet kérünk – nyilatkozott Szoták Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Hajdú-Bihar vármegyei igazgatója.
A társaság kezelésébe főként a településeket összekötő, illetve azokon átmenő országos fő- és mellékutak tartoznak, ezeken a szakaszokon végzik a közutas szakemberek a növényzetgondozási munkákat.
A településeken belüli utak többségét az önkormányzatok, az autópályákat pedig koncessziós társaságok kezelik. Tavaly szeptemberben a korábban a Magyar Közút üzemeltetésébe tartozó 1234 kilométernyi autópálya üzemeltetése is koncessziós társasághoz, az MKIF Zrt.-hez került. A közlekedőknek tehát továbbra is számítania kell az országos utak mentén arra, hogy sűrűbben találkozhatnak kaszálási munkát végző, lassabban haladó gépekkel.
A szakemberek ezért a sofőrök türelmét és megértését kérik, hiszen tekintettel arra, hogy a legtöbb esetben mozgó terelés mellett zajlanak a munkák, az autósoknak érdemes kellő körültekintéssel és óvatosan közlekedniük.Két vidéki banda csapott össze.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.28)