Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Fejlesztené Hajdúböszörmény a Kajánsziki-tározót

| 2021. 08. 16. | 19:39:00
A vízi sportok is megjelennének a horgászat mellett. 
Fejlesztené Hajdúböszörmény a Kajánsziki-tározót
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Újrapályáztatja a Kajánsziki tározó 15 évre szóló hasznosítását a hajdúböszörményi önkormányzat, egyben megkezdik a tó fejlesztésének előkészítését.

A városvezetés arra számít, hogy a közeljövőben állami pályázati lehetőségek jelennek meg az önkormányzati tulajdonú horgásztavak fejlesztésére. Az egyik helyi elképzelés szerint vizes sportokat (evezés, vízitúrázás, horgászat) kiszolgáló épületet húznának fel a parton csónakházzal, filagóriával. E lépéssel alkalmazkodnának a „Keleti-főcsatorna és környéke aktívturisztikai kínálatához”.

Ehhez kellene nagyvonalú állami forrás, hiszen az önkormányzatnál nyertes pályázat esetében 5 százalékos önrészben gondolkodnak. Mivel a terület nincs közművesítve, a számítások szerint bruttó 60-63 millió forintból lehetne kialakítani egy, az előbb említett célokra alkalmas építményt. Ennek előkészítésére (így az engedélyes tervek elkészítésére) még az idei költségvetésből 900 ezer forintot fordítanának.

Az önkormányzat a hasznosításba adással párhuzamosan is fenntartja magának a saját jogú fejlesztések megvalósítását a Kajánsziki tározónál. Továbbá kikötötték azt is, hogy az esetleges hasznosító egyeztetni legyen köteles a várossal egy-egy beruházása során.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Hogyan kapcsolódnak ki tudatosan az emberek?
Hogyan kapcsolódnak ki tudatosan az emberek?
A modern élet egyik legnagyobb kihívása a folyamatos rohanás és információáradat kezelése.
Semmivel ne etessük a vízimadarakat!
Semmivel ne etessük a vízimadarakat!
Rossz az állatoknak, a környezetnek és az embereknek is.
A természet szerelmeseinek
A természet szerelmeseinek
Hogyan öltözhetsz fel outdoor kalandjaidhoz?
HPV: az érintettek háromnegyede kapott oltást Hajdú-Biharban
HPV: az érintettek háromnegyede kapott oltást Hajdú-Biharban
Több mint 1200 diák nem élt a lehetőséggel.
Fedezd fel a kódok mögötti logikát
Fedezd fel a kódok mögötti logikát
Tippek, hogy a legtöbbet hozd ki lehetőségeidből.
Tízmillió forint és teljes brandépítés vár a streetwear-úttörőkre
Tízmillió forint és teljes brandépítés vár a streetwear-úttörőkre
A sneaker ma már nem csupán cipő, hanem kultúra.
Debreceniek és hajdú-bihariak is menetelnek Budapesten
Debreceniek és hajdú-bihariak is menetelnek Budapesten
Két nagy felvonulást tartanak a fővárosban.
Időutazásra invitál Hajdúszoboszló
Időutazásra invitál Hajdúszoboszló
Életre keltik a múlt hangulatát.
Nagy baleset Hosszúpályi közelében
Nagy baleset Hosszúpályi közelében
Tűzoltók, mentők a helyszínen.
Súlyos balesetet okozott az M35-ösön
Súlyos balesetet okozott az M35-ösön
A férfit a Debreceni Járásbíróság elítélte.
Elmetszette barátja nyakát – 7 évet ülhet érte
Elmetszette barátja nyakát – 7 évet ülhet érte
A Debreceni Ítélőtábla tárgyalja a büntetőügyet.
Ágyneműtartóban lapult a hajdúhadházi betörő
Ágyneműtartóban lapult a hajdúhadházi betörő
Részletes beismerő vallomást tett.
Közutasnak lökte az autót egy figyelmetlen sofőr
Közutasnak lökte az autót egy figyelmetlen sofőr
Hajdúböszörmény külterületén történt baleset – vádat emeltek.
Lopott, mint a szarka, a balmazújvárosi targoncás
Lopott, mint a szarka, a balmazújvárosi targoncás
Zöldborsóra és kukoricára specializálódott.
Előtetőről esett le a munkás: befejezték a nyomozást
Előtetőről esett le a munkás: befejezték a nyomozást
Az ügyvezető kihallgatásán beismerő vallomást tett.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Magyar Péter: Elég volt!
Magyar Péter: Elég volt!
Magyar szerint 1956 egy szociális lázadás is volt.
Hirdetés
Hirdetés
Súlyos büntetést kapott a DVSC volt kapusa
Súlyos büntetést kapott a DVSC volt kapusa
A Debrecenben is megfordult cerberusnak még fizetnie is kell.
Hirdetés
Hirdetés
Új VAR-képzést indított az MLSZ
Új VAR-képzést indított az MLSZ
A legjobbak már az őszi bajnoki szezon utolsó fordulóiban lehetőséget kaphatnak
Gazdaság
Kifizetetlen török számlák Debrecenben
Végrehajtást kezdeményezett egy helyi vállalkozás a BMW és a CATL gyárát is építő Synergy ellen.
5,5 milliárdból korszerűsítették az egyetem két épületét
Akár 30-60 százalékos energiamegtakarítás is elérhető – közölte a debreceni kancellár.
Debrecenben is luxus lett a temetkezés
A végső búcsú ára az egekben.
A gyógyszer- és az építőiparban emelkedtek a bérek
Borsodban és Hajdú-Biharban csökkent a munkavállalói aktivitás.
Támogatott tartalom
Találd meg a jövőd a Debreceni Szakképzési Centrumnál!
Találd meg a jövőd a Debreceni Szakképzési Centrumnál!
Válassz technikumot vagy szakképző iskolát – tanulj szakmát, építs jövőt!
Tízmillió forint és teljes brandépítés vár a streetwear-úttörőkre
Tízmillió forint és teljes brandépítés vár a streetwear-úttörőkre
A sneaker ma már nem csupán cipő, hanem kultúra.
Szombati munkanap: ugyanúgy parkol Debrecen
Szombati munkanap: ugyanúgy parkol Debrecen
A DV Parking Kft. tájékoztatója.
Da Nanni – Nápoly a konyhádban
Da Nanni – Nápoly a konyhádban
Igazi olasz szenvedély érkezett Magyarországra — és már Debrecen környékén is elérhető.
Hirdetés
Hirdetés