A magyar klasszis nem vesz részt a debreceni OB-n.
Az olimpiai bajnok Hosszú Katinka egy nappal országos bajnokság nevezési határideje előtt bejelentette, nem vesz részt a jövő heti, debreceni országos bajnokságon.
Az biztos, hogy Shane-nel folytatjuk a közös munkát, és az is, hogy az idén mindenképpen változtatunk a felkészülési meneten. Nehéz időszak áll mögöttünk a magánéletünk miatt, de megpróbáljuk az adott helyzetből a legtöbbet kihozni. Átbeszéltük a versenyzési stratégiát is, és Shane-nel úgy gondoljuk, hogy az országos bajnokság most nem fér bele
Hosszú Katinka elmondta már az Európa-bajnoki címek sem motiválják, és mivel még képlékeny az éves terv, egyelőre nem tudja megmondani, hogy mikor lesz az idei első versenye. Így minden bizonnyal az augusztusi EB-t is lemondja.
Van már 13 Európa-bajnoki aranyam, mi legyen a cél, megszerezni a tizennegyediket?
- mondta a magyar klasszis, akit már csak olyan nagy célok motiválnak, mint az olimpia.
Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Pályázati forrásból újítják fel.
Átvizsgálják az épületeket.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.10)