Elfogott a Terrorelhárítási Központ egy magát iszlamistának valló, 21 éves magyar férfit, aki többféle terrortámadást, tömegrendezvényen történő robbantást, továbbá tömegbe hajtva elkövetett támadást tervezett Magyarországon - jelentette be a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója sajtótájékoztatón, szerdán. Hajdu János elmondta, hogy a TEK kedden fogta el a férfit.
A főigazgató hozzátette: az illetékes igazgatóságuk hetek óta felderítést folytatott az ügyben, miután az Iszlám Államhoz köthető internetes oldalakon - amelyekre szigorú belépési rend alapján lehet csak belépni - egy magyar fiatalember is részt vett a beszélgetésekben. A párbeszéd tartalma ellenséges ideológiát, "kimondottan dzsihadista propagandát valló" emberekkel terrortámadásra való felkészülésről, azokra vonatkozó eszközökről, anyagokról, módszerről szólt - közölte az altábornagy.
Ismertette: a fiatalember vállalta, hogy csőbombát készít és budapesti vagy más magyarországi tömegrendezvényen használja fel. A beszélgetésben úgynevezett ramming-támadásokról, vagyis gépkocsival a tömegbe hajtó támadásokról szóló információk is megjelentek, a fiatalember határozottan állította, hogy ilyet szeretne elkövetni. Nem vagy ilyen, vagy olyan típusú támadást tervezett, hanem mindkettőt - mondta a főigazgató.
Kérdésre válaszolva elmondta: a fiatalember bizonyos előkészületeket már tett, például vásárolt a csőbomba összeszereléséhez szükséges anyagokat, de ezt a későbbiekben a nyílt nyomozás fogja feltárni. Megerősítette, hogy az iszlám hitre áttért férfi megfelelő körülmények között élt és szocializálódott, egy fővárosi egyetem hallgatója. "Egy teljesen normális, átlagos magyar 21 éves fiatalemberről beszélünk" - fogalmazott.
A Mikepércsi úton már dolgoznak is.
Pénzt fogadtak el.
Nem ez volt az utolsó ellenőrzés.
Kitüntették.
A harag vezérelte.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.05.29)