Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kizuhantak a gyerekek Kismarja felé – 2 év börtön

| 2019. 10. 22. | 18:23:00
Az apa többszörösen vétett a törvény és a KRESZ ellen; az anyát is elítélték.
Kizuhantak a gyerekek Kismarja felé – 2 év börtön
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Jogerősen 2 év börtönbüntetéssel sújtotta és 4 évre eltiltotta a közúti járműveztetéstől a Berettyóújfalui Járásbíróság október 22-én azt a férfit, aki súlyos felelőtlenségével bajba sodorta a családját. A feleségét szintén bűnösnek mondták ki, esetében az ítélet – 8 hónap fogház, végrehajtásában 1 év 6 hónapra felfüggesztve – nem emelkedett jogerőre. 

Az ítéleti tényállás szerint a házaspár 2016 szeptemberében, a kora esti órákban egy esküvőről tartott hazafelé három gyermekével. A férfi ittasan ült volán mögé és érvényes jogosítvánnyal sem rendelkezett. Az autóban nem volt gyermekülés, de a szülők még a biztonsági övekkel sem kötötték be a kicsiket. Tették ezt úgy, hogy az egyébként egyébként bekötötte magát a jobb első ülésen. Nem volt kifogástalan a gépkocsi műszaki állapota sem: a gumiabroncsok annyira megkoptak, hogy nem voltak alkalmasak a közúti forgalomra.

A házaspár a 4808-es úton, Nagykereki felől tartott Kismarjába 106-117 kilométeres sebességgel, amikor az egyik kanyarban a férfi elvesztette uralmát a jármű felett. A vizes úton az autó megcsúszott, az árokba sodródott, többször megpördült, majd oldalára fordult a szántóföldön. A hátsó ülésen utazó három gyermek közül a 3 éves kislány és a 2 éves kisfiú kirepült. Az egyik gyermek súlyos, két testvére könnyű sérüléseket szenvedett.

Az igazságügyi műszaki szakértői vélemény szerint, amennyiben a gyerekek biztonsági gyermekülésben ültek volna, úgy nem esneki ki a kocsiból. Az apa véralkoholszintje a baleset időpontjában 1,53 ezrelék lehetett – állapította meg a bíróság –, azaz közepes fokban befolyásolta a biztonságos közlekedésben.

Az ítélet meghozatala során Pál Krisztina bíró kiemelte: rendkívül felelőtlen és erkölcsileg is elítélendő a szülők magatartása, miszerint magukat bekötötték, kiskorú gyermekeik biztonságáról azonban nem gondoskodtak.

A bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a büntetett előéletű apa felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje és feltételes szabadságra bocsátás ideje alatt követte el a bűncselekményt, valamint a többszörös KRESZ-szabályszegést. Enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy az utolsó tárgyaláson a vádlottak beismerték a felelősségüket.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Röplabda bronzcsata: idegenben egyenlített a Debrecen
Röplabda bronzcsata: idegenben egyenlített a Debrecen
Az Extraligában szereplő DEAC három szettben győzött.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.